Sport

B-döntős a Hirling, Varga páros

hirling-varga (ingyenes, )
hirling-varga (ingyenes, )

A magyar egység az ötödik lett a könnyűsúlyú kétpárevezősök középdöntőjébe, a 7-12. helyért küzdhet tovább.

Hirling Zsolt és Varga Tamás kettőse a könnyűsúlyú kétpárevezősök második elődöntőjében versenyeztek csütörtökön délelőtt. A magyar kettős a hatos, surranó pályán próbált meg beférkőzni az A döntőbe, azonban nem nagyon tudtak az élen állókhoz közel kerülni.

500 és 1000 méter után is az utolsó helyen szerénykedtek Hirlingék, az utolsó 500 méteren pedig nagy hajrá volt várható, azonban a végére reménytelenné vált a fináléba jutás, így Hirlingék kiengedve érkeztek be a célba az ötödik helyen. B-döntőbe jutottak, a 7-12. helyért csatáznak tovább.

A magyar kettős harmadszor szerepel az ötkarikás játékokon: Athénban az ötödik helyen végzett, majd 2005-ben világbajnoki, 2007-ben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Ezek után Pekingben csak a csalódást keltő 14. pozícióban zártak, utána szét is váltak, Hirling pedig jó időre abbahagyta az evezést. Tavaly ősszel ültek ismét össze, s májusban kiharcolták az olimpiai részvétel jogát.

A másik magyar evezős egység, a kormányos nélküli kettesben indult Simon Béla, Széll Domonkos duó már hétfőn befejezte szereplését Londonban, 13. lett úgy, hogy egyetlen riválist sem sikerült megelőznie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik