Sport

Dopping miatt tiltották el a világelső bridzsjátékost

Ha bárki is azt gondolta volna, hogy a bridzsben nem doppingolnak, akkor tévedett. A monacói szövetség jelentette be, hogy eltiltották Geir Helgemót, aki így november 20-ig nem versenyezhet, írja a BBC. A norvég, de monacói színekben versenyző világelső szeptemberben leadott mintájában klomifént és szintetikus tesztoszteront találtak.

A monacói szövetség felháborodott közleményt adott ki, amiben arra hívták fel a figyelmet, hogy a doppingellenőrzések során meg kellene különbözteti a szellemi és a fizikai sportokat. „Komolyan azt hiszi bárki, hogy a magasabb tesztoszteronszint javítja a szellemi teljesítményt?” – teszik fel a kérdést, majd arról írnak, hogy remélik, az ellenőrző szervek megvizsgálják a témát.

A norvég szövetség visszafogottabb közleményben jelezte, sajnálják a történteket, és az említett szerek szerintük sem biztosítanak versenyelőnyt a bridzsben. Azt is írták, hogy alig várják, hogy Helgemo visszatérjen.

Egy 2015-ös kutatás szerint a bridzsjátékosok 3,5 százaléka használ WADA-tiltólistás szereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik