Sport

Fucsovics hozta a kötelezőt, most már Federeren a sor

Fucsovics Márton bejutott a negyeddöntőbe szerdán a dubaji 2,9 millió dollár (812 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán, írja az MTI. A világranglistán karriercsúccsal 35. magyar játékos második mérkőzésén a német Jan-Lennard Struff-fal találkozott, aki az első fordulóban meglepetésre a hetedik helyen kiemelt kanadai Milos Raonicot búcsúztatta.

A szerdai mérkőzésen a 27 éves magyar sima adogatójátékokkal kezdett, aztán kihasználta harmadik bréklabáját, és 4:2-re elhúzott. A folytatásban magabiztosan tartotta előnyét, majd – a 28 éves Struff egyetlen bréklabdáját hárítva – kiszerválta a 43 perces szettet.

Fucsovics a második felvonásban kétszer is elvette a német adogatását, 4:0-ra meglépett. Struff még csak bréklabdáig sem jutott a folytatásban, és ugyan kétszer hozta a szerváját, de 1 óra 15 perc elteltével Fucsovics lezárta a mérkőzést.

Nem volt annyira könnyű a Struff elleni meccs, mint az eredményből gondolhatná bárki. Sikerült maradéktalanul megvalósítani a taktikát, tudtam, hogy a meccs kulcsa az lesz, hogy jól ritörnözzek, minél több adogatását visszaadjam. Az alapvonalról nagyon stabilan játszottam, és a fontos pillanatokban ki tudtam használni a lehetőségeimet

elemezte a mérkőzést a Facebookon, majd megköszönte a szép számban kilátogató magyar szurkolók buzdítását.

Fucsovicsra a nyolc között a 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federer vagy a spanyol Fernando Verdasco vár.

Eredmények – nyolcaddöntők

Fucsovics Márton – Jan-Lennard Struff (német) 6:4, 6:2
Hurkacz (lengyel)-Nisikori (japán, 1.) 7:5, 5:7, 6:2
Berankis (litván)-Kudla (amerikai) 6:4, 6:1

Nyitókép: MTI/EPA/Vaszil Donev

Ajánlott videó

Olvasói sztorik