Belföld

Majdnem elvérzett egy magát láncfűrésszel megvágó férfi, mert nem találta az elköltözött ügyeletet

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Dunaharaszti Rendőrőrs járőreitől szombat délelőtt egy nő kért segítséget Dunaharaszti egyik utcájában. A kétségbeesett nő elmondta a rendőröknek, hogy autójában ül fia, akivel orvoshoz indult, mivel a fiú otthonában munkavégzés során megvágta a lábát egy láncfűrésszel – írja a police.hu.

A sérült rengeteg vért veszített és egyre rosszabb állapotban volt, azonban a másik helyre költözött orvosi ügyeletet nem találták.

A rendőrök azonnal megkezdték a sérült állapotának felmérését, egyúttal értesítették a mentőszolgálatot is. A bajbajutott férfi ugyan eszméleténél volt, de arca és szája már elfehéredett, feltehetően a vérveszteségtől. A bokája felett lévő mély seb folyamatosan vérzett, a rendőrök erre steril gézlapokból nyomókötést tettek, a sérült láb térdhajlatába pedig szorítókötést helyeztek, csökkentve a további vérveszteséget. A férfit óvatosan vízszintes helyzetbe fektették az ülésben és lábait kissé megemelték, melynek hatására arca és szája ismét rózsaszínűre váltott, pulzusa jól tapinthatóvá vált.

A bajbajutott férfit a rendőrök ezek után átadták az időközben helyszínre érkező mentőszolgálat munkatársainak, akik kórházba vitték a sérültet további ellátása céljából.

Kiemelt kép: Yann Avril / Biosgarden / Biosphoto 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik