Belföld

Virágzik a téltemető, pedig durva lehűlés jön

Búcsút inthetünk a tavasznak. Két hidegfront vonul át, a második után jönnek a fagyos reggelek, szombaton akár -10 fok is lehet.

Szerdán a ködfoltok feloszlása után általában változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel. Az északkeleti határvidéken és az Alpokalja térségében néhol futó zápor előfordulhat. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 9 és 14 fok között alakul. Késő estére -1 és +6 fok közé hűl le a levegő – írja a Kiderül.hu. 

Átvonul felettünk egy hidegront, de lényeges változások szerdán még nem várhatóak. A következő napokban azonban komoly lehűlés kezdődik. Pénteken már hózápor is lehet és olyan erős, viharos lehet az északi szél, hogy arra az Országos Meteorológiai Szolgálat előre figyelmeztet.


Hét végére visszatér a tél
Szerdán véget ér a tavasz, az átlagosnál hűvösebb lesz, majd megint változás ígérkezik: a mostani meleg nem tér vissza egyik napról a másikra, de jövő héttől annak rendje és módja szerint ráfordulunk a tavaszra.

Kiemelt kép: Virágzik a téltemető virág (Eranthis hyemalis) a debreceni Nagyerdőben. MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik