Belföld

Tilos lesz vasárnap a focimeccs is?

Orbán (Orbán)
Orbán (Orbán)

A KDNP-nek ez még nem jutott eszébe, pedig több előnye lehetne. Nemcsak a focisták, szurkolók lennének szeretteik körében, hanem jóval kevesebb rendőr is kellene a drukkerek kísérgetésére.

A minisztériumában 10 órás munkanapot bevezető Lázár János szerint érdemes támogatni minden olyan lépést, amely csökkenti azok számát, akiknek vasárnap dolgozniuk kell, mert túl sok a vasárnapi is dolgozó milliónyi ember. Előzőleg Harrach Péter, a mérhetetlenül népszerű KDNP frakcióvezetője szinte ugyanezt mondta. Meg azt is, hogy előbb-utóbb a szabad vasárnapot ki kellene terjeszteni a kereskedelmen túl más ágazatokra is. Vannak perszer kivételek, de ahol nem muszáj, ott nem kellene dolgozni. Fő szabályként szeretné, hogy ne dolgozzanak az emberek az egyetlen közös pihenőnapon. Szerinte túlzó és hangulatkeltő megállapítás, hogy a vasárnapi zárva tartás társadalmi fogadtatása negatív lenne.

Mise helyett semmise 

Ugyanakkor a Pénzcentrumnak 18 ezer olvasója mondta el, mit csinálnak vásárlás helyett. A portál az első igazi zárva tartó vasárnap előtt tesztelte, mit kezdenek az emberek a vasárnapukkal. A 18 ezer olvasóból minden negyedik úgy válaszolt, hogy fogalma sincs, ő továbbra is vásárolni szeretne. Ezen kívül a többség tévézik (11%), főz (10%), takarít (9%). Sokan kirándulnak, olvasnak, és 100-ból 5 szavazó úgy nyilatkozott: templomba megy.


Fotó: MTI/Beliczay László

Miért nem meccsre?

Ez onnan jutott eszükbe, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, egyértelmű, hogy a döntés miatt „leépítések következnek, sőt, a folyamat már el is kezdődött. Vámos György nem látott olyan statisztikát, „hogy a focistadionok látogatottsága nőtt-e, mindenesetre kicsit kihaltnak tűnt a város”.

Mivel a boltok vasárnapi nyitva tartásáról nem volt nemzeti konzultáció, és egyelőre a focistadionok éppen úgy konganak, mint egy Tesco parkolója vasárnap, nem zárható ki, hogy a KDNP előbb-utóbb olyan javaslattal áll elő, amely nem vonja el családjától a fociszurkoló apát vasárnaponként. Ennek több előnye is lehetne. Nemcsak a focisták, szurkolók lennének szeretteik körében, jóval kevesebb rendőr is kellene a drukkerek kísérgetésére. E logika mentén be lehetne majd tiltani a tévéket, újságokat, hírportálokat vasárnap, kivételnek meghagyva az államilag finanszírozottakat. Így újra együtt ülne a család a képernyő előtt. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik