Belföld

Pont ott vannak földjei a polgármesternek, ahol ipari park lesz

A meglévő kettő mellé egy harmadik ipari park is lesz Szigetszentmiklóson, annak Sáméhegyként ismert részén. Az önkormányzat ezt azzal igyekszik „eladni” a helybelieknek, hogy lesz még egy le- és felhajtó az M0-sra, de helyi ellenzékiek és civilek szerint az új felhajtót épp az ipari park miatt inkább kamionok fogják használni, a lakosság kevésbé.

A fideszes polgármester viszont biztosan jól jár. Százmillió forintos nagyságrendben.

Szabó Józsefnek és közeli hozzátartozóinak, feleségének és nővérének ugyanis épp ott vannak földjei, ahol az ipari park és a felhajtó lesz. Ezek a földek eddig szántóföldek voltak (a földhivatali nyilvántartás szerint nagyrészt kivett beépítetlen területek), de átminősítik őket, belterületbe vonják, ehhez az önkormányzat már megadta az engedélyt. Így pedig már a többszörösüket érik.

Helyi forgalmi adatok alapján 1 négyzetméternyi termőföld ára 1000-2000 forint, tehát 1 hektár 10-20 millió forint körül alakul, míg a belterületek, fejleszthető ingatlanok ára ennek a 10-15 szeresét is elérheti. De ha az ügyről pénteken beszámoló Magyar Narancs becslését vesszük alapul, akkor is 4-10-szeres a szorzó.

Az új ipari park kialakítását és az új felhajtót magába foglaló projekt összesen 50 hektárt érint, ebből 16 hektár az Auchan melletti, egyelőre beépítetlen terület, de ez az áruházlánc ingatlanfejlesztő és -hasznosító cégéé. Hogy a fennmaradó 34 hektárból pontosan mennyi a polgármester és közeli hozzátartozóinak érdekeltsége, azt Szabó József nem árulta el kérdésünkre, válasza arra szorítkozott, hogy közhiteles nyilvántartásokból ez kiderül.

Az általunk lekért földhivatali tulajdoni lapok alapján mindenesetre jelentősnek tűnik az érintettség, amelyet maga a polgármester is elismert egy tavalyi képviselő-testületi ülésen, ezért ki is vonta magát a szavazás alól. Véletlenszerűen lekérdeztünk 10 telket abból a 36-ból, amelyekre kiterjed az önkormányzat és a fejlesztő cégek közötti szerződés. Minden második teleknél kizárólagos vagy résztulajdonosként találtuk Szabó Józsefet, feleségét, Szabó Józsefnét, illetve nővérét, Szabó Esztert. Ezek összesen 10 hektárt adnak ki, a résztulajdonok alapján a polgármester nevén ebből 5 hektár van.

Ezekért a már említett forgalmi árak alapján pár száz millió forint is ütheti Szabó József polgármester markát. Felesége és nővére révén a Szabó családhoz álló összeg ennek a duplájára rúghat. Vannak még olyan területek, amelyeket nem néztünk át, az átnézettekből kirajzolódó minta alapján elképzelhető, hogy azok között is van érdekeltségük Szabóéknak, tovább növelve az elért hasznot.

Már van is telek, amit pénzzé tettek

Szabóék telkeik egy részét nem sokkal ezelőtt, tavaly decemberben felosztották. Az időzítés aligha véletlen: az önkormányzat és a fejlesztő cégek akkortájt kötötték meg az ipari park kialakításához és a felhajtóhoz nélkülözhetetlen településrendezési szerződést.

Annak is van már nyoma, hogy Szabóék elkezdték eladni telkeiket az ipari parkot kialakító társaságnak. Az egyik lekért ingatlannál a tulajdoni lapon megjelent széljegyként az egyik fejlesztő társaság tulajdonjogbejegyzés iránti kérelme, 2019. január 23-i dátummal.

Az, hogy a polgármesternek és rokonainak jelentős érdekeltségei vannak a környéken, régóta közismert helyben. Szabó József nagyapja már a Horthy-rendszerben is Szigetszentmiklós vezetője volt, idézte fel a Magyar Narancs. A mezőgazdasági gépészmérnök végzettségű polgármester apja TSZ-elnök volt, komoly szerepe lehetett abban, hogy a településen és környékén a privatizáció után kinek hol és mennyi föld jusson.

A polgármester és közeli hozzátartozói azokat a földeket, amelyeket most értékesíthetnek az ipari parkot és az autópályafelhajtót fejlesztő társaságoknak a földhivatali nyilvántartás szerint a kilencvenes évek közepén szerezték, földek felosztása révén jutottak hozzá, vélhetően kárpótlásként.

A főépítész, aki itt és ott is feltűnik

A másik fontos szereplője a történetnek a főépítész. A jelek arra utalnak, hogy Pongrácz Gábor az ügylet mindkét oldalát segítheti. Egyrészt a szigetszentmiklósi önkormányzatnál most megbízott főépítészként dolgozó férfi (aki korábban főállásban töltötte be a pozíciót) egyben az ipari parkok fejlesztésével megbízott állami cég, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF) műszaki igazgatója, és a cég egyik leányvállalatának ügyvezetője. A NIPÜF és leánycégei Budapesten a II. kerület, Rómer Flóris utca 8. alatti irodaházban vannak, és éppen ez a címe annak az ingatlanfejlesztő alapnak is, amely nemrégiben alakult, és a szigetszentmiklósi ipari parkot fogja kialakítani, fejleszteni.

Megkerestük levélben, de Pongrácz nem válaszolt az esetleges összeférhetetlenségre vonatkozó kérdéseinkre. A szigetszentmiklósi önkormányzatot, illetve a polgármestert is hiába kérdeztük ebben az ügyben.

Ugyan az önkormányzat nem tulajdonosa a fejlesztésben érintett telkeknek, de helyi szabályzatban előírta, hogy csak úgy lehet fejleszteni, építkezni, ha a közműveket is kialakítja a vállalkozó, és gondoskodik út megépítéséről, a közúthálózatra való csatlakozásról. Ezért kell településrendezési szerződést kötnie az önkormányzatnak az ipari park kialakítására vállalkozó két céggel. Az egyik cég a Sziget Industrial Kft., 2017-ben jött létre, abban az évben, amikor Szigetszentmiklóson először előkerült az új ipari park ötlete, a képviselő-testület abban az évben állt neki az érintett területre vonatkozó szabályozási terv tárgyalásának, az előterjesztő pedig maga a polgármester volt. A másik cég az Auchan ingatlanfejlesztő házi cége, a Ceetrus Hungary Kft. Az előbbi cégnek az elérhető adatok szerint 2017-ben nem volt árbevétele, mégis szerződést kötött vele az önkormányzat, nemrég pedig a szóban forgó vállalkozás átruházási szerződést kötött, amelynek értelmében az önkormányzattal kötött szerződésekben az ő helyébe a Sziget Industrial Ingatlanfejlesztő Alap lép.

Kiemelt kép: Kovács Attila / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik