Közélet

Már csak a NAV mentheti meg a Jobbikot

Felszámolás indul a párt ellen, ha nem fizetheti részletekben büntetését.

A Népszavával a pártelnök azt közölte, egy hete kapták meg az értesítést arról, hogy 15 napjuk van a legutóbbi, 136 milliós bírság befizetésére.

A Jobbik számláján most mintegy 20 millió forint van, nincs miből fizetni. 

Felvették a kapcsolatot az adóhivatallal, mert csak a részletfizetés menthetné meg őket, de eddig csak szóbeli egyeztetés volt.

Sneider Tamás azt mondta, felkészültek mindenre:

nem szabad úgy tennünk, mintha demokratikus országban élnénk.

Ha felszámolási eljárás indul, az évekig is elhúzódhat, ezért úgy döntöttek a Jobbik-frakció tagjai, hogy ha megszüntetik a pártot, akkor független képviselőként folytatják. Azt Sneider Tamás sem tudja még, mi lesz a párttal. Nem kizárt, hogy más néven alakul  újjá, jogászaik most dolgoznak a lehetséges forgatókönyveken. Döntés a jövő szombati rendkívüli kongresszuson születhet – tette hozzá. A lap kereste az adóhatóságot és az államkincstárat, de még nem kapott választ. 

Sneider Tamás: Szó sincs arról, hogy feloszlatnánk a Jobbikot
Telefonon értük el a Jobbik elnökét, miután bejelentette, hogy rendkívüli kongresszuson egyeztetnek a párt megszűnéséről.

Kiemelt kép: MTI / Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik