Nagyvilág

Lopott szendvics miatt mondott le egy szlovén képviselő

Egy ellopott szendvics miatt lemondott mandátumáról egy szlovén parlamenti képviselő – számolt be a BBC. Darij Krajcic azt mondta, felidegesítette, hogy a boltban levegőnek nézte a személyzet, ezért tesztelni akarta a biztonsági rendszert azzal, hogy fizetés nélkül távozik.

Krajcic egy tévének nyilatkozva azt mondta, hogy percekig állt a pénztárnál, a három alkalmazott pedig ügyet sem vetett rá. A lopást nem vették észre, a kormánypárti politikus pedig állítja, hogy később visszament és kifizette a szendvicset.

Az ügy akkor derült ki, amikor egy szerdai parlamenti bizottsági ülésen elmondta a kollégáinak. A többi képviselő nevetett rajta, ám a pártjának, az LMS-nek a vezetője – ez a párt adja a kormányfőt is, Marjan Šarecet, aki humoristából lett miniszterelnök, de aligha találta viccesnek az ügyet – elfogadhatatlannak nevezte Krajcic tettét.

A politikus – aki tavaly került be a parlamentbe – bocsánatot kért a rosszul elsült társadalmi kísérletért és önként lemondott képviselői mandátumáról, nyilatkozta Brane Golubovic pártelnök.

Kiemelt képünk illusztráció, forrás: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik