Belföld

Péntekig lehet Diákhitelt igényelni

Péntekig kell a hallgatóknak benyújtaniuk a hiteligénylési kérelmet ahhoz, hogy március közepéig megkapják a kért diákhitelt – közölte a Diákhitel Központ Zrt. kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a képzés díjára költhető Diákhitel2-t idén is nullaszázalékos kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben részt vevő hallgatók. A szabad felhasználású Diákhitel1 pedig 2,2 százalékos kamattal nyújt segítséget a diákoknak. A Diákhitel1 keretében havi hetvenezer forintot is kérhetnek a hallgatók, egy összegben tanulmányi félévenként pedig 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá.

Külföldi részképzés esetén – például az Erasmus, illetve az AIESEC nemzetközi egyetemi hallgatói szervezet (Association Internationale des Etudiants en Sciences Economiques et Commerciales) szervezésében – két félévig terjedő időre a normál Diákhitel1 kétszeresét lehet igényelni, ez egy félévre akár 700 ezer forintot, egy teljes tanévre 1,4 milliót jelenthet.

Diákhitel2 esetében a felvehető hitelösszeg maximuma az igénylő képzési költségének összege. Az önköltséges hallgatóknak az alap- és mesterképzés tanterve szerint hivatalosan magyar nyelven oktatott ismeretek idegen nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díj is finanszírozható a Diákhitel2-ből – olvasható a közleményben.

A Diákhitelt 45 éves korig lehet kérni és folyósítani. Szerződést személyes megjelenés, illetve papíralapú dokumentumok használata nélkül, elektronikus aláírással is lehet kötni. Az e-szerződés előfeltétele az ügyfélkapus hozzáférés és az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása – írták, hozzátéve, az e-szerződés mellett a Diákhitel Direkten keresztül kezdeményezett vagy személyes ügyintézést igénylő hiteligénylési módok is rendelkezésre állnak.

A Diákhitellel kapcsolatos információk, tudnivalók a Diákhitel Központ internetes felületén, a www.diakhitel.hu-n érhetőek el, a budapesti II. kerületi Kacsa utcai ügyfélszolgálaton pedig továbbra is lehetőség van személyes ügyintézésre.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik