Nagyvilág

Kizárják az LMP-t az európai Zöldek, ha együttműködik a Jobbikkal

Ha az LMP elindul a Jobbikkal való együttműködés felé, akkor elválnak útjaik az Európai Zöld Párttal

– nyilatkozta az Azonnalinak Philippe Lamberts, az európai zöldek társelnöke.

Lamberts azt mondta, hogy folyamatos tárgyalásokat kell folytatniuk az LMP-vel, mivel a párt az utóbbi pár hónapban a zöldek számára problémás álláspontot vett fel.

Philippe Lamberts – Fotó: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ezt bizonyítja, hogy Keresztes László Lóránt, a zöldpárt társelnöke múlt hétvégén megjelent a Jobbik évadnyitó rendezvényén is, egyedüli ellenzéki pártvezetőként.

Feloszlatás helyett kampányba kezdett a Jobbik, „csicskalángost" adnának Orbánnak
A Jobbik évadnyitó rendezvényén nem éppen temetői volt a hangulat, pedig a minap a párt megszűnése is felmerült. Az EP-kampányra készülve már körvonalazódni látszik, hogy kiket küldene Brüsszelbe a párt.

Nem fogjuk elfogadni egy zöld párt szövetségét sem a szélsőjobboldallal

– mondta Lambert, aki kifejtette, hogy nem hisz a Jobbik néppártosodásában, az szerinte csak opportunista húzás.

Lamberts 2017 végén adott nekünk hosszabb interjút, amikor még annyira jó volt a viszonya az LMP akkori vezetésével – az azóta a pártból távozó Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal –, hogy Budapestre érkezett, hogy segítse a párt kampányát.

Philippe Lamberts: Orbán Viktort sem szabad démonizálni
Az Európai Zöld Párt társelnöke, frakcióvezetője szerint széteshet az EU, a korábbi tagállamok pedig Putyin és Erdogan bábjai lehetnek.

Kiemelt kép: Vadnai Szabolcs/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik