Belföld

Száz diáktársa előtt vertek össze egy tinilányt a hatvani gimnázium előtt

csalad-eroszak-bantalmazas(1)(210x140).jpg (Array)
csalad-eroszak-bantalmazas(1)(210x140).jpg (Array)

Hétfőn a térfigyelő kamera felvételeinek a megtekintésével folytatódott azoknak a fiataloknak a pere, akik brutálisan összevertek egy lányt a hatvani iskola előtt.

A bíróság a mai napon ítéletet nem tudott hozni, mert az egyik elkövető nem jelent meg a tárgyaláson.

A vádirati tényállás szerint a 16 és 17 éves lány megbeszélte, hogy egy korábbi vitát úgy fognak rendezni hogy az iskola előtt, az utcán, az iskolatársaik szeme láttára megverik a kiskorú lányt.

A hetedik tanóra befejezését követően a iskolából kilépő lányt látványosan megragadták, és közel száz diák előtt, körülbelül harminc méteren keresztül az utcára vezették abból a célból, hogy megverjék, miközben számon kérően kiabáltak vele. Ezt követően pofon ütötték, a fejét a betonoszlopba ütötték, valamint a haját kitépték, és megrugdosták, amikor a földre került.

Amikor egy fiatal megpróbált a bajba jutott lánynak segíteni, akkor az egyik lány barátja ellökte. A 15 éves lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban fennállt súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülések kialakulásának a lehetősége is.

A tárgyalás márciusban a perbeszédekkel fog folytatódni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik