Élet-Stílus

Ariana Grande behisztizett és el sem ment a Grammyre, amit végül így is megnyert

Ariana Grande már előre bejelentette, hogy kihagyja az idei Grammy-gálát, ugyanis a szervezők bele akartak szólni, hogy melyik számát adhatja elő a színpadon és melyiket nem, az énekesnőnek pedig nem tetszett a cenzúra. A díjátadóra szánt ruháját ettől függetlenül nem dobta ki, inkább felvette és fetrengett benne egy sort otthon a padlón.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ariana Grande (@arianagrande) által megosztott bejegyzés, Febr 10., 2019, időpont: 5:50 (PST időzóna szerint)

Majd ráeresztette a kutyáját.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ariana Grande (@arianagrande) által megosztott bejegyzés, Febr 10., 2019, időpont: 6:12 (PST időzóna szerint)


A Grande és a Grammy közt zajló háború ezzel viszont nem ért véget. Az történt ugyanis, hogy az énekesnő 2018-ban elhunyt exét, Mac Millert is jelölték a zenei díjátadón, a legjobb rap album kategóriában. A posztumusz díjra jelölés miatt még Mac Miller szüleit is meghívták a gálára, de mint kiderült, gyakorlatilag feleslegesen, mert bár ebből mindenki arra következtetett, hogy Mac Miller lemeze, a Swimming lesz majd 2018 legjobb rap albuma, a díjat végül Cardi B-nek adták.

A bejelentést követően Ariana Grande azonnal gépelni kezdett Twitterre, ahova három posztban írt ki három szót:

  • hülyeség
  • bazdmeg
  • szemét

A posztokat végül törölte, ezzel együtt pedig magyarázkodásba kezdett, hogy a jelzőket természetesen nem Cardi B-nek szánta, hanem a szervezőknek, akik képesek voltak elhitetni halott exe szüleivel, hogy Mac Miller megkaphatja a díjat.

A legszebb, hogy ezek után Ariana Grande nyerte a legjobb pop albumnak járó szobrot.

Kiemelt kép: Instagram/Ariana Grande

Ajánlott videó

Olvasói sztorik