Tudomány

Ha így folytatjuk, összeomlik az élővilág

Egy új kutatás szerint a rovarok számának világszerte tapasztalható csökkenése katasztrofális hatással lesz a bolygóra. Az adatok alapján az elkövetkező évtizedekben a rovarfajok mintegy 40 százaléka pusztulhat ki.

A friss kutatás alapján számos rovarfaj van komoly veszélyben, az élőlények eltűnése pedig az egész ökoszisztémára pusztító hatással lesz – írja a CNN.

A Sydney-i Egyetem, a Queenslandi Egyetem és a Kínai Mezőgazdaságtudományi Akadémia munkatársai korábbi tanulmányokat vizsgálva azt akarták kideríteni, hogy mi áll a rovarok számának csökkenése mögött. Francisco Sanchez-Bayo, a Sydney-i Egyetem szakértője és a csapat vezetője szerint kutatásuk az első, amely globális szinten méri fel a problémát.

Mivel a rovarok évmilliók óta sok ökoszisztéma számára a működés alapját jelentik, kipusztulásuk beláthatatlan következményekkel járna.

A szakértők szerint a rovarok egyedszám-csökkenésének hátterében többek közt az élőhelyek zsugorodása, az intenzív mezőgazdaság, a városodás, a környezetszennyezés, a növényvédő szerek, az invazív fajok, illetve a különböző fertőzések állnak.

A becslések alapján a vadnövények mintegy 80 százaléka támaszkodik a rovarokra a beporzáskor, és a madarak 60 százalékának jelentik a fő táplálékot a rovarok. A rovarok ráadásul a mezőgazdaság számára is elengedhetetlenek, kipusztulásuk így komoly anyagi károkat is okozna.

A kutatók úgy vélik, azonnali lépésekre van szükség a rovarok védelmében. Az élőlényekre veszélyes növényvédő szerek használatát például fel kell függeszteni.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik