Belföld

Hídlezárás, tüntetés: forgalmi káosz vasárnap

Aki teheti, kerülje el a belvárost február 10-én, vasárnap. A Fiatalok a Demokráciért nevű civil szerveződés reggel 8 órától tüntet a Lándhídnál. A demonstrálók a híd pesti oldalán, a Magyar Tudományos Akadémia előtt találkoznak, majd terveik szerint éjfélig lezárják a Lánchidat.

Egész nap tilos megállni:

  • a Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca útvonalon a Clark Ádám tér és a Szarvas tér közötti szakaszon,
  • a Lánchíd utcai parkolóban
  • a Széchenyi téren a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban.

16 órától közös ellenzéki tüntetés indul a Budai Várban lévő Szent György téren. Orbán Viktor miniszterelnök évértékelője apropóján a résztvevők a rabszolgatörvény és a kormány intézkedései ellen demonstrálnak, majd az Állami Számvevőszék épületéhez vonulnak.

Tilos megállni:

  • Pesti alsó rakparton a Markó utcai lehajtó és a Margit híd közötti szakaszon,
  • Szalay utca mindkét oldalán a Honvéd utca és a Kossuth tér közötti szakaszon,
  • Deák Ferenc utca mindkét oldalán,
  • Váci utca mindkét oldalán a Szabad sajtó út és a Piarista utca közötti szakaszon,
  • Március 15. téren,
  • Petőfi téren,
  • Apáczai Csere János utca mindkét oldalán,
  • Lendvay utca mindkét oldalán a Munkácsy Mihály utca és a Dózsa György út közötti szakaszon,
  • Váralja utca mindkét oldalán a Palota út és az Attila út közötti szakaszon,
  • Várkert Bazár mélygarázs feletti parkolóban,
  • Palota út mindkét oldalán a Kemal Atatürk sétaút és a Dísz tér közötti szakaszon,
  • Döbrentei utca mindkét oldalán az Ybl Miklós tér és a Fogas utca közötti szakaszon,
  • Hunyadi János út mindkét oldalán a Clark Ádám tér és a Dísz tér közötti szakaszon, valamint a
  • Budai alsó rakparton a Várkert Bazár alatti parkolóban.

Tüntetés miatt szakaszosan és időszakosan lezárják 13 óra 45 perctől 17 óráig  a Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd útvonalat. 17 órától 18 óráig a Budapest  a Szent György tér – Dísz tér – Hunyadi János út – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi tér – Apáczai Csere János utca útvonalat. 

A BKK honlapján közölte, hogy a 19-es és a 41-es villamos nem áll meg a Várkert Bazár megállónál rendezvény miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik