Nagyvilág

Elkezdték a leomlott genovai híd bontását

A folyamat lassúnak és látványosnak ígérkezik, de jövő tavaszra már új hidat ígérnek.

Megkezdődött az augusztus közepén leomlott genovai Morandi-híd lebontása pénteken, elsőként a roncs középső elemét távolítják el. A szerkezet helyére a tervek szerint a jövő év tavaszára emelnek új hidat.

Lassúnak és látványosnak ígérkezik a Morandi-híd „szétdarabolása”. A bontás a hídtest talpon maradt részének közepén kezdődött el: a mérnökök nyilatkozatai szerint szétvágják a híd középső elemét rögzítő fogakat, az így szabaddá vált hatalmas híddarabot a földre eresztik, majd elszállítják.

A bontási munka előkészítése december óta tart. Acélszerkezetekkel megerősítették a hídroncsot tartó, több ponton 90 méter magas lábakat, és rögzítették a híd egyben maradt részeit is, hogy a bontás során ne veszítsék el egyensúlyukat.

Az első hídelem kivágása és földre eresztése szombat estére fejeződhet be. A számítások szerint csak a hatalmas betontömb fokozatos leemelése több mint 7 órát vesz majd igénybe.

A hídroncs bontását a szerkezet egyben maradt, nyugati részén kezdték el, amely távolabb esik a híd alatt sorakozó – már az omlás után kiürített – lakóházaktól, amelyeket szintén le fognak bontani. A híd keleti, az omlás miatt csonkban maradt részét nem bontják szét, hanem felrobbantják.

A bontás ütemezését az időjárás határozza meg, de az előzetes tervek szerint a Morandi-hidat legfeljebb féléven belül teljesen lebontják, és ezzel egy időben megkezdődnek a helyén emelendő új híd építési munkái is. A bontást és az újraépítést kivétel nélkül olaszországi vállalatok végzik. Az új genovai híd Renzo Piano olasz sztárépítész tervei alapján készül.

Marco Bucci, Genova polgármestere, a hídépítésért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy a város új hídja év végére elkészül, de a hivatalos avatást 2020. április 15-én tervezik. Megjegyezte, hogy az új híd új nevet is kap majd, amelyet egyelőre nem közöltek.

Az első hídelem lebontását a helyszínről követte Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, aki Genova és Olaszország talpra állásának nevezte a roncs helyett épülő hidat. A kormányfőt kísérő Danilo Toninelli infrastrukturális miniszter hangsúlyozta, hogy a bontás és újjáépítés több mint 200 millió eurós (több mint 6,2 milliárd forint) költségét nem az olasz állam fizeti, hanem részben a leomlott hidat üzemeltető autósztráda-társaság. Hozzátette, hogy a hídomlás miatt otthonát veszítő 600 család eddig már 200 millió euró támogatást kapott.

Az 1967-ben emelt – a tervezőjéről, Riccardo Morandiról elnevezett – híd (vagy más nevén Polcevera-viadukt) keleti része tavaly augusztus 14-én napközben omlott le, miközben 35 gépjármű haladt át rajta. A több mint egy kilométer hosszú hídból egy 200 méteres darab lezuhant. A katasztrófának negyvenhárom halálos áldozata volt. Az eddigi hatósági vizsgálatok szerint a híd elsősorban a hiányos karbantartás miatt omlott le.

A genovai bíróságon csütörtökön kezdődött el az előzetes bizonyítékfelvételi eljárás. Az ügyészség 20 személy ellen emelt vádat, köztük vannak az érintett autósztráda-társaság mérnökei és ennek a híd karbantartásáért felelős szakemberei is. (MTI, fotó: Europress – Marco BERTORELLO / AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik