Nagyvilág

Holttestet találtak az Emiliano Salát szállító gép roncsaiban

Miután vasárnap megtalálták annak a repülőnek a roncsait, amely Emiliano Salát szállította az eltűnésekor, a keresés hétfőn újabb eredményt hozott.

A Sky News értesülése szerint a tengerfenéken megtalált roncsban egy holttest látható. 

A gépen ketten utaztak, a Cardiff focicsapatához frissen igazolt Sala, illetve a gép pilótája David Ibbotson. Azt egyelőre nem tudni, hogy melyiküké a holttest.

A kutatást végző csapat egy távolról irányítható szerkezettel (ROV) készített vízalatti felvételeket, ezeken vették észre az egyik utas földi maradványait. A felvételen ezen kívül látható a gép regisztrációs száma, így biztosan a kérdéses repülőről van szó.

Az Egyesült Királyság légibalesetekkel foglalkozó hivatala a következő lépéseket tervezi, egyeztetve Sala és Ibbotson családjával.

Miután a hivatalos kutatást leállították, magánadományok segítségével folytatta azt a Blue Water Recoveries nevű cég, amelynek vezetője, David Mearns azt mondta: a repülőgép roncsa nagyjából egyben maradt és biztos benne, hogy ki tudják majd emelni. Mearns szerint ez a családtagok számára megkönnyíti a búcsúztatást és a gyászolást.

Kiemelt kép: Europress/Estelle Ruiz/NurPhoto

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik