Szórakozás

Kislánya mentette meg egy brit anyuka életét, miután „kiszagolta” mellrákját

Neki köszönhetően még az utolsó pillanatban el tudták kezdeni kezelését, és sikerült megmenteni az életét.

A 40 éves Claire Granville rögtön tudta, hogy valami baj van, amikor kislány egyik pillanatról a másikra nem akart szopni a bal melléből.

Furcsa volt látni a reakciót. Elfordította a fejét, amint a közelébe tartottam.

Az angliai Hull városában élő ápolónő lánya 13 hónapos volt, amikor tavaly áprilisban nem volt hajlandó többet szopni anyja bal melléből. A nő gyorsan fel is kereste háziorvosát, aki először haza akarta küldeni azzal, hogy biztosak benne, nincsen semmi gond.

Előbb tudja a kutya és a patkány, ha beteg vagy, mint az orvos
Gyorsabban, megbízhatóbban és olcsóbban ki tudják szagolni a különböző betegségeket, mint ahogy a laborteszteken használt csúcsgépek dolgoznak.

Amikor Granville közölte, lánya reakciója miatt biztos benne, hogy valami baj van, ezért ultrahangos vizsgálatra küldték, csak azért, hogy megnyugtassák. És akkor az orvosok egy 10 centiméteres tumort fedeztek fel a bal mellében, a mellbimbó alatt.

Azzal, hogy nem volt hajlandó enni a bal mellemből, Matilda megmentette az életemet. Olyan volt, mintha szó szerint kiszagolta volna, és nem volt hajlandó a közelébe menni.

A további vizsgálatok alatt kiderült, hogy a rák már elkezdett terjedni, és az utolsó pillanatban diagnosztizálták. A nőn maszektómiát végeztek, majd kemoterápián és sugárkezelésen esett át, és januárban közölték vele az orvosok, hogy teljesen rákmentes.

Ha nem figyeltem volna Matildára, akkor lehet, hogy túl később kezdték volna meg a kezelésem. Ha nagyobb lesz, majd elmondom neki, hogyan mentette meg az életemet.

A kiemelt képen Claire Granville és lánya, Matilda. Fotó: Worldwide Features / Barcroft Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik