Sport

Liu Shaolin irtó peches volt, kizárások segítették a magyar váltókat

A magyar vegyesváltó ezüst-, az olimpiai és Európa-bajnok férfi pedig bronzérmes lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók vasárnap befejeződött drezdai világkupaversenyén, írja az MTI.

A 2000 méteres vegyesváltó döntőjében Liu Shaolin Sándor ezúttal is pihenőt kapott, azaz Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca és Burján Csaba mellett ezúttal is a juniorkorú Sziklási András kapott helyet a magyar négyesben. Jászapáti a rajtot követően az élre állt, de előbb az oroszok, majd a dél-koreaiak előzték meg a magyarokat, akik viszont biztosan őrizték harmadik helyüket, mert a britek kissé leszakadtak az erős tempóban.

A hajrában a győzelemért harcoló két négyes befutó embere összeakadt, a zsűri pedig az eset kapcsán kizárta a dél-koreaiakat, így a magyar váltó ezüstérmesként zárt, egyúttal a vk-pontversenyben feljött a második helyre az éllovas kínaiak mögé.

Ezzel az ezüsttel egyébként folytatódott egy nagy sorozat, zsinórban a 21. világkupán szerzett legalább egy érmet a magyar válogatott.

A világcsúcstartó férfi csapat Liu Shaoang hiányában Liu Shaolin, Burján, Varnyú Alex, Krueger Cole összeállításban szerepelt, és az 5000 méteres verseny első felében az utolsó, negyedik helyen utazott, mígnem 21 körrel a vége előtt Japánt megelőzve feljött harmadiknak. A további előretörésre viszont már nem volt lehetőség, mivel Varnyú kicsúszott. A magyarok negyedikként értek célba, de az egyik váltásnál a kínaiak és a kanadaiak összeakadtak, a bírók pedig az ázsiaiakat megbüntették, így a németországi vk-állomást a magyarok bronzéremmel zárták, amellyel megőrizték vezető helyüket a szám vk-pontversenyében.

Egyéniben az olimpiai bajnok Liu Shaolin szerepelt a legjobban, aki 1000 méteren negyedik lett. Az MTK 23 éves sportolója ezúttal a szokottnál jóval nehezebben küzdötte magát a fináléba, ugyanis a negyeddöntőben mindössze nyolc, az elődöntőben pedig tizenegy ezreden múlt, hogy futammásodikként tovább tudott lépni. A legjobbak között viszont magabiztosan versenyzett, egy apró hiba miatt mégis lecsúszott a dobogóról, és negyedik lett.

Liu Shaolin sokáig a második helyen korcsolyázott, majd négy körrel a vége előtt az élre állt, de egy körrel később megbotlott, emiatt elveszítette lendületét, így négy riválisa közül három is megelőzte, csak a már korábban elesett Charles Hamelin maradt mögötte.

A győzelmet Park Dzsi Von szerezte meg, aki duplán örülhetett, mivel egyrészt így Drezdában a férfiaknál mind a négy egyéni számot dél-koreai versenyző nyerte, másrészt sikerével ezen a távon átvette a vezetést a vk-pontversenyben a pénteki selejtezőben kézközépcsonttörést szenvedett Liu Shaoangtól. A szám vk-címvédőjeként bátyja, Liu Shaolin negyedik helyre jött fel a mostani szereplésével.

Egyéniben további két magyar volt érdekelt a zárónapon: a váltóval szintén ötkarikás aranyérmes Burján Csaba, illetve Jászapáti Petra egyaránt a negyeddöntőben búcsúzott 500 méteren. Előbbi 14., utóbbi 12. lett.

A vk zárófordulóját jövő hétvégén Torinóban rendezik, az idény pedig március 8. és 10. között a a szófiai világbajnoksággal zárul.

Nyitókép: Cees van Hoogdalem/Soccrates/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik