Nagyvilág

Az USA kihátrál a nukleáris leszerelést garantáló egyezményből

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok megkezdi az INF-egyezményből való kivonulás folyamatát, és szombattól felfüggeszti a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből eredő kötelezettségvállalásait. Donald Trump elnök is ilyen értelmű nyilatkozatot adott ki.

Trump úgy fogalmazott: a kivonulás hat hónapon belül befejeződik, hacsak Oroszország nem tér vissza a szerződés teljesítéséhez, „megsemmisítve az egyezményt sértő minden rakétáját, rakétaindítóját és a hozzájuk tartozó berendezést”.

Az elnök figyelmeztette Oroszországot  arra is, hogy szerinte  Kína előnyt akar kovácsolni magának az INF-szerződésből a saját rakétakapacitásainak megnövelésére.

Mike Pompeo – Fotó: Eric BARADAT / AFP

Nem lehetünk mi az az egyetlen ország a világon, amelyet ez a szerződés egyoldalúan korlátoz. Tovább folytatjuk katonai válaszlehetőségeink kidolgozását és a NATO-val és szövetségeseinkkel közösen dolgozunk majd azon, hogy megakadályozzuk, Oroszország bármilyen katonai előnyt is kovácsoljon törvényellenes viselkedésével

– olvasható az elnök közleményében.

„Oroszország éveken keresztül lelkiismeret-furdalás nélkül megsértette a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló szerződést” – fogalmazott az amerikai diplomácia vezetője. Pompeo azt hangoztatta: a szerződés megsértésével „Oroszország európaiak és amerikaiak millióit sodorja nagyobb veszélybe”.

Pompeo elmondta, hogy az Egyesült Államok „bőséges időt” biztosított Oroszországnak, hogy visszatérhessen a szerződéses kötelezettségei teljesítéséhez.

Az Egyesült Államok  NATO-szövetségesei „teljes mértékben támogatják” az INF-szerződéssel kapcsolatos amerikai fellépést, amely szerint az egyezmény orosz megértése miatt Washington szombattól felfüggeszti az megállapodásból eredő kötelezettségeinek teljesítését.

Angela Merkel az amerikai kivonulással kapcsolatban azt mondta, Németország arra fogja kihasználni a hat hónapos átmeneti időszakot, hogy ezalatt folytassanak további tárgyalásokat az egyezményről. „Mindent megteszünk a további tárgyalások érdekében. Az világos, hogy Oroszország megsérti a szerződést. Fontos, hogy nyitva tartsuk a tárgyalások lehetőségét” – mondta a német kancellár.

Ha az amerikai fél kilép az INF-szerződésből, Moszkva fenntartja a jogát mind a megfelelő reagálásra, mind a válaszlépésekre

– mondta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Rosszija-1 orosz állami televíziós csatorna 60 perc című műsorában.

Az INF-szerződést 1987-ben írta alá az Egyesült Államok és az akkori Szovjetunió Az egyezmény a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakéták és manőverező robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. A szerződés, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

Donald Trump és közvetlen munkatársai, köztük John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó régóta fenntartásait hangoztatta a megállapodással kapcsolatban, bár az INF-szerződés miatti amerikai csalódottság régebbi keletű.

Már 2014-ben Barack Obama, akkori elnök azzal vádolta Oroszországot, hogy nem tartja be a szerződés kötelezettségeit.

Kiemelt kép: Paul Zinken / DPA / dpa Picture-Alliance 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik