Mint korábban megírtuk, tizenegy európai országba, így hozzánk is érkezett marhahús arról a lengyelországi vágóhídról, ahol súlyosan beteg állatokat vágtak le. A TVN 24 televízió rejtett kamerás felvételein az látható, hogy az állatok lábra sem tudtak állni, úgy vonszolták őket a vágóhídra.
A lengyel hatóságok 9 és fél tonna olyan hús nyomára akadtak, ami a bezárt vágóhídról származik. Ebből két és fél tonnát vittek külföldre.
Mint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) most közölte: az érintett vágóhídról, az EU gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett információk alapján, mintegy 290 kiló hús érkezett Magyarországra.
A Nébih haladéktalanul megkezdte a nyomon követési vizsgálatot. Ennek alapján a beérkezett tételeket hiánytalanul sikerült zárolni, azok nem jutottak el a magyar fogyasztókhoz.
Az ügyben Európa szerte, és természetesen hazánkban is, folynak a nyomon követési vizsgálatok – tette hozzá a Nébih.