Közélet

A Jászai Mari téren lesz Nagy Imre szobra

Varga Tamás szobrászművész megállapodott a tervezéssel és kivitelezéssel megbízott céggel, így már szinte biztos, hogy a Jászai Mari téren áll majd Nagy Imre szobra.

Az elmúlt hetekben folytatott egyeztetések során az alkotó feltételes hozzájárulását adta az új helyszínhez, és a továbbiakban részt vesz az újraállítással kapcsolatos döntések meghozatalában – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amiben hangsúlyozzák: ha Belváros-Lipótváros Önkormányzata is engedélyezi, a Jászai Mari téren hamarosan megkezdődnek az előkészítő munkálatok.

A tervek szerint legkésőbb 2019. június 16-án már az új helyén állhat a kivégzett miniszterelnök emlékműve.

Nagy Imre szobra korábban a Vértanúk terén állt. Innen december 28-án szállították el, ami ellen Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin, illetve a Nagy Imre Társaság is tiltakozott, mondván a szobrot nem a magyar állam és nem is a főváros, hanem három magánszemély állíttatta.

Fél év is eltelhet, mire újra felállítják a Nagy Imre-szobrot
A szobrot az éj leple alatt távolították el a Vértanúk teréről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik