Európa lemaradna a következő generációs mobil távközlési hálózatok telepítésében az USA és Kína mögött, ha a kormányok kizárják a Huaweit a hálózati tenderekből – írja az MTI a Bloomberget idézve.
A lap értesülései szerint a Deutshe Telekom nevük elhallgatását kérő szakemberei szerint a Huawei kizárása a hálózatépítési tenderekből legalább két évvel késleltetné az ötödik generációs mobil távközlési hálózatok kiépítését a kontinensen. A Huawei elleni szankciók az Egyesült Államok kezdeményezésére került napirendre német és más európai kormányzati döntéshozók körében,
Az illetékes amerikai hatóságok szerint a kínai hírszerzés kémkedésre tudja felhasználni a Huawei hálózati berendezéseit. A Deutsche Telekom már több ezer mobil hálózati adatátviteli tornyában alkalmazza a kínai cég megoldásait, amik a felhőszolgáltatások gerincét alkotják. A német cég egy bizalmas belső dokumentuma ugyanakkor megállapítja, hogy az 5G hálózati rendszert eleve a 4G infrastruktúrára kell felépíteni, ami jórészt Huawei berendezésekből áll. Éppen ezért a kínaiak kizárása a hálózati tenderekből a meglévő berendezések eltávolításával sok milliárd eurós kárt okozna a vállalatnak.
Ezzel párhuzamosan a Vodafone ügyvezető igazgatója, Nick Read is úgy nyilatkozott, hogy a Huawei elleni szankciók hatalmas problémát okoznának az európai telekommunikációs vállalatoknak, és a szlovák miniszterelnök, Peter Pellegrini is kiállt a kínai vállalat mellett, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok vádjai ellenére egyelőre semmilyen kézzel fogható bizonyíték nincs arra nézvést, hogy a Huawei bármilyen módon kémkedésre használná a telekommunikációs cégeknek biztosított megoldásait.
Nem mindenki osztja ugyanakkor ezt a nézetet, hiszen ahogy arról mi is beszámoltunk, a Huaweit kizárták egy csehországi állami pályázatból. A Mladá Fronta Dnes cseh napilap a szerdai kiadásában írt arról, hogy az Országos Pénzügyi Igazgatóság több mint félmilliárd korona (6,3 milliárd forint) értékű Moje dane (Az én adóm) elnevezésű tenderéről van szó. Az eredeti feltételek alapján tavaly a Huawei is benevezett a pályázatra, és a legfőbb esélyesek egyikének számított.