Tudomány

A legnagyobb opera – Bánk bán 150 éve (1861)

Pest, március 9. – Ezen a napon mutatják be a legnagyobb magyar történelmi operát, Erkel Ferenc Bánk bán című alkotását.

Katona József drámai művére készült Erkel Ferenc operája. A Bánk bán először nem aratott sikert (Katona egy pályázatra írta 1815-ben), az első előadást is csak 1833-ban rendezték Kassán – ekkor már nem élt Katona. Fontossá és kiemelkedő jelentőségűvé a Nemzeti Színház 1848. március 15-i előadása után vált.

A magyar nemzeti opera megteremtője a Hunyadi László 1844-es bemutatóját követően keresett témát új műve számára, amely szövegkönyvének megírására Egressy Bénit kérte fel.

Bánk Bán – Előjáték a Békés Megyei Szimfonikus zenekar előadásában:

A forradalom leverése után a cenzúra miatt nem lehetett bemutatni a darabot. Valójában Erkel is a kényes téma, a királynégyilkosság és a paraszti nyomor színpadi ábrázolása miatt az asztalfióknak dolgozott (a gyilkosság a bemutató után is sokáig csak a színfalak mögött történhetett meg).

Az opera első részlete, a Tisza-parti jelenet 1861 januárjában hangzott el először nyilvánosan. Az ősbemutatót 1861. március 9-én tartották a Nemzeti Színházban: ez az opera éles kiállás volt az önkényuralom ellen.

A Bánk bán zenéjében a francia és olaszos mellett magyaros zenei elemek ötvöződnek, Erkel által kapott polgárjogot a verbunkos, a csárdás, a népies műdal, a Bánk bánból szinte “népdallá” vált a hazaszeretet himnusza, a Hazám, hazám.

Simándy József: Hazám, hazám:

Ő használt először angolkürtöt és cimbalmot operazenekarban, utóbbi szólamát a Bánk bán bemutatóján a komponista 15 éves Sándor fia játszotta apja betanításában, mivel a zenekarban senki nem értett a cimbalomhoz.

Az operát többször is átdolgozták: 1940-ben, 1953-ban, 1969-ben. Erkel halálának 100. évfordulóján, 1993-ban elkészült az eredeti, rekonstruált változat hangfelvétele.

A Bánk bán című film induló jelenetei (rendező: Káel Csaba, operatőr: Zsigmond Vilmos):

A Bánk bán szerepel a Magyar Állami Operaház műsorán, elkészült nagyszabású filmváltozata 2003-ra Káel Csaba rendezésében, Zsigmond Vilmos operatőrsége mellett.

2010-ben, Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóján két alkalommal is félig szcenírozott koncerten mutatták be az ősváltozatot.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az Operaház előadása (opera.hu)
Az áriák szövegei (zeneszoveg.hu)
A Bánk bánról (wikipedia.hu)
A Bánk bán teljes szövegkönyve (tarjangz.eu)
A 2010-es felújított változat teljes egésze (videotar.mtv.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik