Sport

A svédek nem tudhatták, de a 19 éves magyar kézis élvezi, ha ütik-vágják

A német-dán kézilabda-világbajnokságon szinte minden mérkőzésen volt olyan a magyar csapatban, aki elő tudott lépni, a svédek elleni csoportrangadón a 19 éves Máthé Dominik volt az, aki kilenc lövésből hat gólt szerezve a válogatott második legeredményesebb játékosa tudott lenni Lékai Máté mögött. Ugyan kikaptunk 33-30-ra, de Máthé nevét egy csapásra megismerte az egész ország, akinek ez volt az első mérkőzése a felnőttek közt nagy világeseményen.

Óriási szívvel játszott a kéziválogatott, de most ez is kevés volt
Odalett a veretlenség, egy pontot viszünk a középdöntőbe.

Nevelőedzője szerint Máthé már kölyökjátékosként sem rettent meg az új kihívásoktól, és akkor sem futamodott meg, ha az ellenfél játékosai utaztak rá. Ungvári Sándor szerint már korán látszott, hogy a jobbátlövőből nagy játékos válhat.

„Mindig örülünk annak, ha balkezes újoncokra találunk, aki az egykor kosárlabdázó édesapjától kiváló gömbérzéket örökölt, ráadásul ő is gyorsan megnyúlt, magas fiú lett, amilyennek egy átlövőnek lennie kell. Már a kezdetek kezdetén nagyra értékeltem a célratörő játékstílusát, ezért is lett az egyik vezéregyénisége – a Veszprémet, Szegedet, Tatabányát és a PLER együttesét megelőzve – utánpótlásbajnokságot nyert nyíregyházi együttesünknek” – mondta az SzPress Sporthírszolgálatnak Ungvári Sándor, aki ma már csak mosolyog azon, hogy kedvenc tanítványa egy kicsit pocakos volt, mintha mindig jóllakottan érkezett volna az edzésre.

Ahogy látom, a pocak helyére izmok kerültek, a fiú csupa erő és lendület, becsvágya pedig elképesztő. Be kell vallanom, hogy a csütörtök esti svédek elleni mérkőzésünket végig őrjöngtem, attól a perctől kezdve, hogy Dominik belőtte az első világbajnoki hetesét. Mindenki láthatta, hogy ha megindult a kapu felé, adtak neki rendesen, talán meg is akarták félemlíteni, de a svédek nem tudták, hogy ez a fiú élvezi, ha ütik-vágják, amit kitervelt, azt hideg fejjel meg is valósítja. Bátran jelenthetem ki, hogy még sokkal több van ebben a legényben, az idő is neki dolgozik. Szorítok azért, hogy a jövő engem igazoljon, Máthé Dominik nevét pedig gyorsan megtanulja a kézilabdavilág.

A magyar válogatott két-két győzelemmel és döntetlennel, valamint egy vereséggel a második helyen zárta a D csoportot, a középdöntőbe pedig egy pontot visz tovább. Ott sorrendben a dán, a tunéziai és a norvég válogatott következik majd, az első két helyezett az elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat majd a második középdöntős hatosból érkező ellenféllel.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik