Belföld

Gyanúsítottként hallgatták ki Szász Károly egyik támadóját?

A rendőrség gyanúsítottként hallgatott ki hétfőn egy férfit Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének volt elnökének megtámadásával kapcsolatban - közölte az RTL Klub hírműsorában.

„Az RTL Klub úgy tudja, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) ma gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki a rendőrök szerint részt vett Szász Károly megverésében” – hangzott el a televízió esti hírműsorában.

Az információk szerint a gyanúsított jelenleg más bűncselekmény miatt már előzetes letartóztatásban van, és Szász Károly megverésben játszott szerepéről a nyomozóknak egy másik ügy gyanúsítottja beszélt.

Az RTL Klub úgy tudja: a gyanúsítottként kihallgatott nagykanizsai férfi DNS-mintája egyezik azzal, amit a rendőrök a hátrahagyott biciklin találtak. Szabó Illés a BRFK sajtóügyeletese az MTI megkeresésére mindössze annyit közölt Szász Károly ügyével kapcsolatban, hogy „a rendőrség kedden délelőtt sajtótájékoztatót tart”. A BRFK júniusban felfüggesztette a nyomozást Szász Károly tavaly júniusi megverése ügyében.

A BRFK nyomozó főosztálya annak idején súlyos testi sértés bűntette miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen. „A széles körű adatgyűjtés, a meghallgatott tanúk által elmondottak, valamint a helyszíni szemle során lefoglalt tárgyak – kerékpár, székláb, seprűnyél – vizsgálatának eredményeit összegző szakértői vélemény alapján az elkövetők kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható, ezért az eljáró szerv a nyomozás felfüggesztéséről határozott” – tudatta ez év júniusában a rendőrség.

Egyúttal tudatták: a BRFK akkor folytatja a nyomozást, ha az elkövetők személyére utaló újabb adat, információ birtokába jut.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik