Irtó gonosz logika van abban, ahogy nekimennek ennek a lánynak. Ráadásul eredményes a hadjárat.
A nem fideszes oldal szeretné elhitetni legalább önmagával, hogy lám, már egy tizenéves lánytól is látványosan berezelt a kormány. Tévedés. Dehogy félnek Blankától, sőt, örülnek, hogy felbukkant.
Kapóra jött Orbánéknak ez a mosdatlan szájú beszéd, végre példát statuálhatnak, van kit pellengérre állítani:
Nézzétek, ilyenek a ti hőseitek, kis semmik, tudatlan gyerekek, akik szajkózzák, amivel az agyukat átmosták. Káromkodnak, érdemi ötletek híján szereplési mániásan hőbörögnek.
A propagandagépezet mutogat, álszent hívei tapsolnak hozzá: ekkora élvezettel megosztani azt az egyébként hamis hírt, hogy valaki bukásra áll, még nem láttam, ráadásul anyák, nagymamák kommentálnak hozzá habzó szájjal.
A nyáj szemében Nagy Blanka lett az ellenoldali csőcselék jelképe. A trágár rossz tanuló.
S közben kacagnak, nyájösszetartó erkölcsi fölényük továbbszilárdul.
Blanka vegzálása, alázása persze csak látszatra emelte új szintre a küzdelmet. A logika változatlan: jól beazonosítható ellenséget találni. Lehetőleg olyat, akinek megítélésben a saját oldalán is vannak kételyek, mert az még inkább összezavarja a sorokat.
Annyiban más picit a recept, hogy Blanka példája megmutatta, a hatalom képes bárkivel és bármeddig elmenni a karaktergyilkosságban. És ez tényleg veszélyes.
Hogy vigyázz, vigyázz, kedves közalkalmazott, vigyázz, kedves pályázó, mert lehet, legközelebb téged teszünk plakátra, vagy rád mutatva kiáltjuk, hogy vesszél.
A 2016 nyári Soros-plakátok arca távoli volt, a milliárdos jelképként működött, és a migránstól is, mint arctalan masszától lehetett rettegni. De ez már nem elég. A félelem már csak olyan, hogy megszokjuk, ágyúszóban is megtanul élni az ember, ez az alkalmazkodó lény.
Ma már konkrét, köztünk élő bűnbakokra van szükség, hátha valaki még nem értett a szóból. Ideje rájönni, hogy nem általánosságban beszélünk, hanem, ha kell, bárkire lecsapunk.
És még csak (mutatja egyebek mellett az elmozdított igazgatók példája) az sem kell ehhez, hogy a másik oldalon állj. Elég, ha nem veszed tudomásul az ukázokat. Kíváncsi vagyok, a rajongóknak ez mikor esik le.
Megjegyzem, szívből remélem, hogy Blanka boldogul majd, és a tanárai nem mennek bele a játékba, hogy akár indokolatlanul is megbuktassák, puszta lojalitásból, netán félelemből, a máshonnan jól ismert öncenzúrára hajlamos természetből.
Blanka helyzete ettől függetlenül is nehéz. Ha, mondjuk, én felvételiztetném, bekúsznának szakmán kívüli félelmek. Ha felveszem, vajon azért tettem, mert becsülöm a bátorságát? Ha nem veszem fel, rám vetül a gyávaság árnyéka és mentegetőznöm kell?
A fiatalok hevesek tudnak lenni, ebben van az erejük. És abban, hogy nem úgy mérlegelnek, ahogy egy óvatosabb, többféle súllyal élő ember. És emiatt sajnos védtelenebbek is.
Míg a kormánymédia a legaljasabb módon lődöz, hazudozik (amit majd elég egy helyreigazítással korrigálni, hónapokkal később, mint láthattuk például a lebuzizott, úgymond Szaddam Husszeinnel cimbiző Vona Gábor esetében), addig egy fiatalnak még vértezete sincs, nemhogy támadófegyvere.
Mert egy tapasztalatlan, aljasságokban és kelepcékben felkészületlen tizenéves őszintesége, nyíltsága és indulata (ami nyilván, amikor megérzi a saját tehetetlenségét, csak fokozódik) nem segít, sőt. A kétségbeesett ember gondolkodása még inkább beszűkül (ami fokozódhat, ha valaki hősnek és mártírnak érzi magát; és miért ne érezné? a tömeg kiáltotta ki annak), és félő, hogy butaságokat nyilatkozik. És az lesz aztán csak olaj a tűzre.
Attól tartok, még mindig lebecsüljük az ellenfelet. Én is mindig arra tippelek, hogy már elértünk az tengerfeneket, és az örvény hirtelen kilök a fényre. De nem. Egyre csak süllyedünk. Rántanak magukkal. Általános közérzetté lett a gyűlölet két legjobb barátja: a bizonytalanság és a félelem.
