Sport

Böczögő apró bakikkal selejtezett

Böczögő Dorina (böczögő dorina, )
Böczögő Dorina (böczögő dorina, )

Böczögő Dorina összességében jó produkciókat mutatott be a londoni olimpia női tornászversenyének vasárnapi selejtezőjében, de szinte minden szeren elkövetett kisebb-nagyobb hibákat.

A Békéscsabai TC 20 esztendős sportolója gerendán kezdett, gyakorlatára – amely két komolyabb bizonytalansággal együtt közepesre sikeredett – 11,600 pontot kapott. Ezután talajon volt érdekelt, produkcióját látványosan és energikusan mutatta be, egy alkalommal azonban kilépett, így a bírák 13,166 ponttal jutalmazták.

A négy évvel ezelőtti pekingi játékokon ugrásban 12. Böczögő Dorina ebben a számban ezúttal nagyot rontott, első nekifutásra a leugráskor komoly hibát követett el, bár talpra érkezett, fenékre huppant, így a második gyakorlatánál javítani kényszerült. Utóbbi már sokkal szebben sikerült, végül 12,916 pontot kapott.

A békéscsabai tornász felemás korláton aztán szép bemutatót tartott, a legkevesebb és a legcsekélyebb mértékű hibákat ezen a szeren követte el, gyakorlata a bírák szerint 13.200 pontot ért.

“A gerenda előtt nagyon izgultam, már a várakozásnál bestresszeltem, de igazából nem tudom az okát” – idézte Böczögőt a magyar szövetség (MATSZ) közleménye. “Ez látszott is a gyakorlaton, nem sikerült túl jól. A talajjal elégedett vagyok és a felemáskorláttal is, de az ugrás teljesen elment, ugyanígy volt az Eb-n is. El vagyok keseredve, mert az lett volna a célom, hogy négy hibátlan gyakorlatot mutassak be, helyette kettő sikerült. Négy éve Pekingben kevesebbet rontottam.”

Petrovszky Pál, Böczögő edzője elkeseredésének adott hangot a MATSZ közleményében: “A gerenda előtt rettentően izgult Dodó, szinte oxigén nélkül ment fel, ez látszott is a gyakorlatán. A talaj és a korlát jól sikerült, az ugrás viszont katasztrófa volt. El vagyok keseredve, úgy érzem, fejben nem tudott igazából teljesíteni.”

A női selejtező késő este ér véget, így az, hogy Böczögő teljesítménye mire elég, csak akkor derül majd ki. A szerenkénti döntőkben minden szeren a legjobb nyolc, az egyéni összetett fináléjában a legjobb 24 tornász szerepelhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik