Sport

Shane Tusup új életet kezd

Közleményt adott ki Shane Tusup, aki azt írja, 2018 a legkeményebb és legfájdalmasabb éve volt, mind szakmailag, mind emberileg. Igaz, ennek is megvolt a haszna, Tusup ugyanis tett egy lépést hátra, és végiggondolta, mi tette őt sikeressé, mit ért el, honnan jött és mit szeretne még véghezvinni az életében.

“Ami egyértelmű volt számomra, hogy a lehető legboldogabb vagyok, miközben egy őrült, szinte elérhetetlen célt hajszolok”

– írja Tusup, aki Hosszúról is megemlékezik, még ha a nevét nem is írja le, de megemlíti, hogy úszóedzőként egy olyan sportolóval kezdte el a közös munkát, aki majdnem visszavonult, hogy aztán a riói olimpián végül három aranyérmet nyerjen. Épp az elmúlt hat év közös sikerei miatt érzi úgy Tusup, hogy nem érzi azt, hogy az úszás továbbra is kellő inspirációt tud nyújtani neki.

Hogy akkor mihez kezd Tusup? Az a célja, hogy világbajnoki címet szerezzen golfban a World Long Drive Associationnél, amely 1976 óta rendez vébéket.

Tusup tavaly augusztusban fogott golfütőt először a kezébe, de egyből a rabja lett a sportágnak, ahogy korábban az úszásnak is.

“Nem garantálom, hogy a legjobb leszek, de én fogok a legkeményebben dolgozni, a többi pedig majd jön magától” – zárja a közlemény Tusup.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik