Keddtől tilos az evés a bécsi metró összes vonalán. A tilalom betartását ellenőrizni fogják, de büntetést egyelőre nem helyeztek kilátásba – mondta el Alexandra Reinagl, a Wiener Linien bécsi közlekedési társaság vezetője. A tilalom ősz óta érvényes az U6 vonalán, ezt terjesztették most ki az összes földalattira.
Most már minden vonalon elvárjuk az utasoktól, hogy mellőzzék az evést
– fogalmazta meg osztrák udvariassággal Reinagl, hogy mostantól nem ehet senki a bécsi metróban.
Nyáron intenzív viták kísérték a tilalom bejelentését, ugyanis eredetileg csak az erős illatú ételeket tervezték betiltani. Az új szabály szerint azonban már egyetlen falat sütemény vagy alma is tiltott. Kivételt csak az alkoholmentes italok és a kisgyerekek kekszei jelentenek.
A tilalom szeptember óta él az U6 vonalán, ahol az év végéig 88 utast kellett felszólítania a személyzetnek, hogy ne egyen a metrón. Ez az itt utazó 250 ezer utashoz képest elenyésző szám.
A tiltás után jelentősen csökkent a kocsikban keletkező hulladék mennyisége és a takarítóknak kevesebb ételmaradékot kellett eltakarítaniuk az ülésekről és a padlóról. Az U6-os vonal szerelvényeinek tisztítására 2017-ben 470 ezer eurót költött a Wiener Linien, míg az összes metrószerelvény takarítására több mint kétmillió eurót.
Kiemelt kép: Oscar Gonzalez / NurPhoto