Nagyvilág

Halálra verte barátnője 4 éves lányát, mert narancslét öntött játékkonzoljára

A 19 éves amerikai férfira tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérik az ügyészek, „förtelmes” tette miatt.

Emberölés vádjával indítottak eljárást egy 19 éves amerikai férfi ellen, mert halálra verte barátnője négyéves kislányát, miután a gyerek narancslevet öntött a fiatal Xboxára – jelentette a Chicago Tribune. Johnathan Fair ellen szerdán emelt vádat egy vádesküdtszék.

A férfire az ügyészség tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kéri, tekintettel a bűncselekmény „förtelmes” körülményeire – közölte a helyi sajtóval Steve Scheller helyettes államügyész.

Fair még tavaly december 13-án este verte meg a 4 éves Skylar Mendezt, barátnője gyermekét, akire ő vigyázott, amíg a lány anyja nem volt otthon. A férfi azért kezdte el ütni a gyereket, mert narancslevet öntött az Xboxára. A beszámolók szerint Fair „nagyon erősen” megrázta a lányt, majd többször megütötte, és végigrugdosta egy folyosón.

Miután a kislány a bántalmazás közben elájult, a Waukegan városában élő férfi kórházba vitte a gyermeket. Az orvosoknak eleinte azt mondta, hogy a kislány elesett, de később beismerte a rendőrségnek, hogy mit tett.

A kislány pár nappal a kórházba szállítás után halt bele sérüléseibe. Az orvosok szerint a gyerek testén talált sérülések arra utaltak, hogy a kislányt a megelőző hónapokban is bántalmazták.

Fair ellene eleinte súlyos testi sértés vádjával indítottak eljárást, és ezt változtatták most emberölésre.  A férfi előzetes letartóztatásban várja tárgyalását, és csak ötmillió dolláros óvadék kifizetése ellenében védekezhetne szabadlábon az ellene felhozott vádak ellen.

A kiemelt képen Skylar Mendez. Fotó:GoFundMe

Ajánlott videó

Olvasói sztorik