Tudomány

Összeáll az Irigy Hónaljmirigy (1989)

Budapest, december 31. – 1990-re virradó éjjel adja első rögtönzött házi koncertjét az azóta sikeressé váló paródia-zenekar.

A Tüzesvíz nevű rockzenei szórakozóhelyen terjedt el az a hír 1989 decemberében, hogy az egyik törzsvendég szilveszteri bulit rendez Mátyásföldön, otthonában. Ez a tény adta az ötletet arra, hogy bandává szerveződjön egy baráti társaság, amelynek tagjai akkor: Molnár Imre, Kabai László, Sipos Péter, Ambrus Zoltán, Katona Gábor, Várszegi Attila voltak.

Utóbbi nagymamájának szobájában voltak a próbák, az első dal a jó emlékű Dance zenekar Sírig tartsd a szád című dalának feldolgozása volt. A név Molnár Imre szobájában pattant ki valaki fejéből, de hogy kiéből, máig nem tisztázott teljesen.

Irigy Hónaljmirigy: Tik vagytok parasztok:

A buli remekül sikerült, a következő fellépés már meghívás volt, éppen az említett hely farsangi bulijára. Ekkor az Ossian együttes Acélszív című dalának feldolgozása volt a nagy durrantás.

Eleinte nem terveztek a tagok, rögtönzött próbák és kisebb bulik jellemezték a mindennapokat, sokat próbáltak például a Machine Mouse újpesti termében.

Irigy Hónaljmirigy: Csóró a téren:

Különböző tagcserék után 1993-ban elkészült az első demo. Szigeti Ferenc producer, egykori kiváló gitáros fedezte fel a csapatot, ő ajánlotta be a bandát a Magyar Polygram Kft.-hez, amely először elutasította őket, később azonban megkötötték a szerződést. 1994 novemberében jelent meg az első lemez Fetrengés címmel. A dalok közül a Manhattan Rossz vagyok, de használható kiparodizálása volt a legmenőbb.

Innen pedig már nem volt megállás. Egy idő után főfoglalkozási mirigyek lettek a tagok, jöttek a lemezek, a fellépések. Öltözködésükre is adtak, miközben sértődöttséggel ritkán találkoztak. Talán azért, mert sok apróságra figyelnek, profi munkára törekednek.

Irigy Hónaljmirigy: Negró:

Persze nem maradhatott el a kritika sem, hiszen egy-egy roma paródia kapcsán több roma polgárjogi szervezet is tiltakozott, akadt, amelyik tüntetés formájában.

2000-től televíziós műsorokat is készítenek, ahol már nemcsak zenei, hanem prózai erényeket is csillogtatnak. Lemezeiket egyébként olykor profi énekesek segítik, a másodikon például Keresztes Ildikó is énekelt.

Eddig tizennégy kis- vagy nagylemezük jelent meg.

A zenekar tagjai: Ambrus Zoltán, Kabai László, Molnár Imre, Papp Ferenc, Sipos Péter, Sipos Tamás, Uszkó László „Uszi”, Varga György „Győző”.

AJÁNLOTT LINKEK:

Minden, ami Irigy Hónaljmirigy (irigyhonaljmirigy.lap.hu)
A zenekar dalszövegei (zeneszoveg.hu)
A zenekar története (mirigy.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik