Belföld

Húsz évet kapott az érdi tanárokat kalapáccsal agyonverő anya

A háromgyerekes H. Tünde kalapáccsal vert agyon egy nyolcvanas éveiben járó érdi házaspárt 2015 októberében, hogy pénzt szerezzen. A nő a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható leghamarabb szabadon, feltételesen.

Végéhez érkezett pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken az érdi kettős gyilkossággal vádolt nő pere. A letartóztatásban lévő nőt bilincsben, vezetőszáron hozták a bíróságra. A fehér nejlonszatyrot szorongató asszony falfehér arccal szótlanul nézte, amint leveszi róla a bilincset a fegyőr. Leült a székre és üres tekintettel nézett maga elé.

H. Tünde az édesanyjával, élettársával, három közös gyermekükkel, valamint az anyósával lakott együtt a bűncselekmény előtt. A család nehéz anyagi körülmények között élt. A családnak többmilliós hiteltartozása volt, és jelzálog az otthonukon. Mivel egyre lejjebb csúsztak és nem tudták fizetni a törlesztőrészleteket, az ismerőseiktől kért kölcsönökből próbálták meg fedezni a kiadásaikat. A nő mindent bevetett, hogy pénzt szerezzen. Kitalálta például, hogy azért kell neki a pénz, mert súlyos beteg az egyik gyereke. De olyan is előfordult, hogy azt mondta, meghalt az egyik gyereke.

Az asszony az élettársán keresztül ismerkedett meg a 81 és 83 éves, zárkózott életet élő pedagógusokkal. Mivel párja kiskora óta ismerte az idős tanárokat, az asszony tudott arról, hogy a két nyugdíjasnak spórolt pénze van. Többször kért tőlük kölcsönt telefonon, de a két tanár nem adott neki, az idős asszony ugyanis rendre lebeszélte a férjét arról, hogy pénzt adjon a nőnek. A vád szerint ekkor döntötte el a nő, hogy megöli és kifosztja őket.

Az idős férfi és felesége már 56 órája halott volt, amikor vérbe fagyott holttestükre rátaláltak a nyomozók. A lakást teljesen feldúlták, minden jel arra utalt, hogy rablógyilkosság történt.

H. Tünde több mint nyolc hónap elteltével került először a nyomozók látókörébe. Saját magát buktatta le azzal, hogy a lakás körül lófrált a helyszíneléskor, és folyamatosan a gyilkosság részleteiről kérdezősködött. Egy ilyen alkalommal kotyogta el, hogy pár nappal korábban ő is járt a házban. Mivel többször is ellentmondásokba került, villámgyorsan gyanúsítottá vált tanúból. A 2016. júliusi kihallgatásán azt mondta, hogy azért ment át az idős házaspárhoz, hogy egyeztessék a szőnyeg tisztításának a részleteit. Közben pedig elmesélte az idős asszonynak, hogy el akarja hagyni a gyerekei apját. Akkori beismerő vallomása szerint szidni kezdte és lekurvázta az idős nő, amitől annyira begurult, hogy felkapta a kalapácsot és megölte.

A háromgyermekes asszony legalább tízszer sújtott le az idős nőre, majd hogy leplezze a bűncselekményt, végzett a konyhaasztalnál bóbiskoló, nagyothalló, látássérült férjével is.

Az asszony később visszavonta a beismerő vallomást, és azt állította, hogy nyomás hatása alatt állt, és csak azért ismerte be a gyilkosságokat, hogy megszüntessék vele szemben a legszigorúbb kényszerintézkedést.

Ezt azzal cáfolta az ügyész, hogy az ügyvéd is ott volt az asszony kihallgatásán. Szepesi László, a nő védője erre azt mondta, hogy már két órája tartott a gyanúsítotti kihallgatás, amikor ő megérkezett. Elmondása szerint azzal presszionálták a védencét, hogy hazamehet a kisgyermekéhez, ha beismeri a bűnösségét.

Bár a gyilkos fegyver és a nő elkövetéskor viselt ruhája nem került elő, az ügyész szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy H. Tünde követte el a gyilkosságokat. Ahogy az is teljesen egyértelmű, hogy a pénz miatt végzett velük. Az ügyész életfogytiglani fegyházat kért a nőre emberölés miatt.

Szepesi László ügyvéd szerint viszont abban az időszakban volt pénze a méhészettel is foglalkozó családnak. Nem sokkal előtte “esett be” ugyanis fél millió forint a családi kasszába a méz eladásából.

Szepesi a védőbeszédében kihangsúlyozta, hogy a szakértői vélemények alapján egyetlen olyan DNS-és nyommaradvány sincs, ami azt bizonyítaná, hogy valóban a védence követte el a gyilkosságokat. Ez pedig azért furcsa, mert nagyon véres volt a helyszín a gyilkosság után.

Az ügyvéd arra kérte a bíróságot, hogy mentse fel az ügyfelét.

H. Tünde gyógyíthatatlan beteg, szklerózis multiplex miatt szorul kezelésre. Ez jelenleg nem befolyásolja a börtöntűrő képességét, de nem lehet tudni, hogy mi lesz 10-20 év múlva. Arra kérem a bíróságot, hogy ezt mindenképp vegye figyelembe az ítélet kiszabásakor, ha mégis bűnösnek találják

– mondta Szepesi.

H. Tünde az utolsó szó jogán sem ismerte el a gyilkosságokat.

Soha életemben senkit nem bántottam, még szabálysértést sem követtem el soha. A lányomnak fogalma sincs arról, hogy milyen egy pofon, mert soha nem bántottam. Ennek a bűncselekménynek semmilyen módon nem voltam a részese

– kezdte a mondandóját H. Tünde, aki egy kézzel írt több oldalas papírból olvasta fel azt, amit fontosnak talált elmondani az ítélethirdetés előtt.

Feltételezésekre és erre a presszió alatt tett vallomásra alapoztak mindent. Ez a két nap életem legborzalmasabb napja volt. Valóban jártam a helyszínen, de ezt el is mondtam a tanúvallomásomban. Sajnos a bv-intézetben nem tudtak teljes mértékben megóvni attól, hogy a rendőrség és a nyomozó hatóság kénye kedve szerint játsszon velem. 2016. július 12-én, hat nappal a letartóztatásom után beszóltak a zárkába, hogy ügyvéd érkezett hozzám. Levittek, de nem az ügyvéd, hanem az operatív tiszt szobájába, ahol két nyomozó várt. Megpróbáltak meggyőzni, hogy tegyek beismerő vallomást. Elmentek odáig, hogy a családom azért nem keres és érdeklődik utánam, mert lemondtak rólam. Kiderült, hogy ez nem igaz és a családom megpróbálta felvenni a kapcsolatot a kirendelt ügyvédemmel

– magyarázta H. Tünde, aki annak ellenére is kitartott az állítása mellett, hogy a bíró figyelmeztette, három év börtönt is kaphat, ha hamisan vádaskodik.

H. Tünde ezt követően arról beszélt, hogy nem életszerű az, amit a vád állít, miszerint nem használta a kártyáját. Ez ugyanis azt jelentené, hogy három hétig nem vett ennivalót a családjának, amikor mindössze kilenc hónapos volt a legkisebb gyerek. Beszéde végén azt mondta;

Azt gondolom, hogy a vád igazából csak feltételezésekre alapul, ezért kérem a tisztelt bíróságot, hogy mentsen fel az ellenem felhozott vádak alól.

Szalay Csaba bírót nem hatotta meg a nő hosszas magyarázkodása. Emberölés bűntettében találta bűnösnek az asszonyt, akit 20 év fegyházra ítélt azzal, hogy a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható leghamarabb szabadon feltételesen. H. Tündét tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától és a több mint 50 milliós bűnügyi költséget is meg kell térítenie.

Az ügyész súlyosbításért (életfogytiglanért), a vádlott és védője felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbezett. H. Tünde a másodfokú ítélet befejezéséig letartóztatásban marad.

Kiemelt kép: a szerző felvétele

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik