2010. január 31-én 1300. alkalommal játszotta Webber musicalét a budapesti Madách Színház – mindez véletlennek aligha minősíthető bravúr. A kistestvér sikere mellett annak idején Londonban és New Yorkban is nagy sikerrel ment a darab, több mint húsz nyelvre lefordították.
Sir Andrew Lloyd Webber 1981-ben írta meg a Macskákat T. S. Eliot Old Possum’s Book of Practical Cats című regénye alapján, amely 1939-ben jelent meg. Ez volt Webber gyermekkori kedvenc könyve. A musical dalszövegei T. S. Eliot verseiből állnak (a zeneszerző Webber), ez alól csak egyetlen kivétel van, méghozzá a musical leghíresebb dala, a Memory (Éjfél). Azt Trevor Nunn dolgozta fel Eliot Rhapsody on a Windy Night című verséből.
Film a táncpróbákról Gillian Lynne-nel, a koreográfussal:
Az első előadást 1981. május 11-én a londoni New London Theatre-ben tartották. A producerek Cameron Mackintosh és Andrew Lloyd Webber voltak, a rendező Trevor Nunn, a társrendező és koreográfus Gillian Lynne volt. A díszletet John Napier tervezte. Londonban 8949-szer játszották az előadást. Az utolsó 2002. május 11-én, a darab 21. születésnapján volt, ezután levették a műsorról.
A Macskákat a Broadway-en 1982. október 7-én mutatták be a Winter Garden Theatre-ben. 1997. június 19-én a Cats a leghosszabb ideig műsoron lévő musical lett a Broadway-en, 6138 előadásával. A teljes New York-i rekord 7485 előadás volt, ezt csak az Operaház fantomja múlta felül 2006. január 9-én. A Macskákat utoljára 2000. szeptember 10-én játszották a Broadway-en.
Best of Cats:
Magyarországon 1983. március 25-én mutatták be a musicalt a Madách színházban és a darab jelenleg is fut. Több mint 1300 előadás volt eddig, ami megdöntötte a magyar rekordot is.
1998-ban filmet készítettek a musicalből. Az eredeti szereplők közül ketten, Elaine Paige (Grizabella) és Femi Taylor (Tantomile) kaptak szerepet ebben. A producer természetesen Andrew Lloyd Webber volt, míg a rendező David Mallet volt, a koreográfus pedig Gillian Lynne. A darabot a londoni Adelphi Theatre-ben forgatták.
A magyar előadás
Magyarországon 1983. március 25-én mutatták be a Macskákat a Madách színházban, a világon harmadikként, a londoni és a broadway-i előadások után. 2007-ben felújították a Szirtes Ádám rendezte darabot a Szegedi Szabadtéri Játékokra, azóta látványosabb jelmezekkel és díszletekkel, új színészekkel láthatja a közönség.
Elvis Trén 2001-ben, a Macskák 18. születésnapján:
2010. január 31-én adták elő a Madách Színház színpadán 1300. alkalommal a Macskákat. A jeles alkalomból, minden olyan színész, aki valaha szerepelt a népszerű zenés darabban, újra színpadra állt. Haumann Péter és Bencze Ilona például egykori duettjüket adták elő, de rajtuk kívül még közel 200-an lehettek volna jelen a jubileumi előadáson, hiszen az elmúlt 27 évben összesen ennyien fordultak meg a Macskák musical színészgárdájában.
Szirtes Tamás mellett Seregi László társrendező-koreográfusként jelent meg, a musical szövegét Romhányi József fordította.
A magyar szereplők nevei: Tus, Gastrofer George, Grizabella, Old Csendbenlenn, Munkustrapp, Lengelingéla, Bombalurina, Quaxo, Mindlevery, Ben Mickering, Elvis Trén, Micsel Rumli, Mefisztulész, Nagy Hirig Macska, Cassandra, Victória, Gimb Gömb, Koricipat.
Szemelvények a musicalből
A darab a különböző személyiségű, magaviseletű és emberi tulajdonságokkal felruházott macskák életét, hétköznapjait mutatja be. Londonban minden évben, egy nyári éjszakán megrendezik az Angyali bált, melyre összegyűlnek a környék macskái. A bálra a vezér, Old Deuteronomy is eljön és kiválaszt egy macskát, aki új életet kaphat. A főnök Munkustrap, a bált pedig Mistoffelees és Victoria nyitja meg.
The Rum Rum Tugger:
A macskák közül a lusta, folyton csak henyélő gimb-gömb Jennyanydots mindenkinek feladatokat oszt, Rum Tum Tugger pedig egy sörényes kandúr, aki imád a középpontban lenni, mellesleg népszerű a fiatal macskák körében – igaz, hangulatember, pontosabban „hangulatmacska”.
Grizabella, hajdan gyönyörű volt, ám ma már öreg macska, árnyéka régi önmagának, a többiek el is kerülik. Demeter és Bombalurina mesélik el az ő szomorú történetét, később pedig megjelenik egy kövér társuk, Bustopher Jones.
A darabban megjelenik a bűnözés is, a két vörös macska, Mungojerrie és Rumpleteazer tolvajok, folyamatosan rabolnak.
A bálon mindenki táncol, nagy meglepetésre Grizabella is énekelni kezd, igaz, a többiek otthagyják. Jellylorum Gust, a színházi macskát mutatja be a többieknek, aki felidézi régi dicső múltját, mikor még ő volt a sztár, míg a gyorsvonaton dolgozó Skimbleshanks pedig munkájáról mesél.
Memory – a leghíresebb dal:
Fordulópontot jelent a darabban, amikor feltűnik a vörös Macavity, a macskák ellensége, aki segédeivel elrabolja Old Deuteronomyt. Macavityről Demeter és Bombalurina mesél, előbbit is el akarja rabolni. Munkustrap küzd meg vele, sikerül is elkergetni közös erővel.
Tugger bemutatja Mr. Mistoffeleest, a kis fekete varázsló macskát, aki aztán visszavarázsolja Old Deuteronomyt. Ő végül nem mást, mint Grizabellát választja ki a darab végén: ő kaphatja vissza régi életét.
AJÁNLOTT LINKEK:
Híres musicalekről sok minden
Egy rajongói oldal – sok képpel
Andrew Lloyd Webber hivatalos oldala
Egy blog a Macskákról
Macskák