Élet-Stílus

Egy hónapig ingyen vásárolt a tescókban egy kártyahiba miatt

A trükkös brit férfi és barátai összesen 20 millió forint értékben shoppingoltak.

A bradfordi Allah Ditta 2017 januárjában 68 font értékben vásárolt egy helyi Tescóban. A dolog érdekessége az volt, hogy a szupermarketes hitelkártyáján egy penny sem volt.

A 49 éves férfi nagyon csodálkozott, hogy sikerrel járt, ezért úgy döntött, még egyszer kipróbálja a kártyát. Egy másik bradfordi Tescóba ment, és ott is működött a dolog.

A sikeren felbuzdulva Ditta és néhány barátja – akiknek kölcsönadta csodakártyáját – 2017. január 21-től közel egy hónapon át járta a Tescókat. Tizennégy áruházban (Bradford mellett többek között Leedsben Oldhamben és Manchesterben is próbálkoztak) összesen 167 alkalommal 56 ezer font (mintegy 20 millió forint) értékben vásároltak számítógépeket, telefonokat és más termékeket.

Mint azóta kiderült, szoftverhiba okozta a férfi (átmeneti) szerencséjét: a rendszernek nem szabadott volna elfogadnia a tranzakciókat, de mégis megtette.

Végül a főkolompost egy hónappal később az egyik bradfordi áruházban kapcsolták le.

A rendőröknek így érvelt:

Ki nem tette volna meg a helyemben?

Allah Dittát 2 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélték. Ügyvédje elmondása szerint a férfi akkoriban nehéz időszakot élt meg, házassága ért véget a drogfüggősége miatt, így épp hajléktalan volt.

Ditta sztorija emlékeztet annak az ausztrál férfinak az esetére, aki egy ATM-hiba felfedezése után bármikor bármennyi pénzt ki tudott venni egy automatából.

Milliókat vett ki az elromlott automatából, aranyéletet élt
De cseppet sem bánja az ausztrál férfi.

via Sun, kiemelt kép: Thinkstock (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik