Gazdaság

Több mint húszmilliót költött karácsony előtti rendezvényeire a Fidesz

Nem keveset költött a Fidesz-frakció karácsony előtti rendezvényeire, írja a Népszava a parlament.hu-ra feltöltött dokumentumokra hivatkozva. Mint kiderült,

  • december 17-én egy állófogadásra fizettek ki 8,67 milliót,
  • egy nappal később pedig egy meg nem nevezett rendezvényre költöttek 11,65 millió forintot, olyan szerződésekkel, amikre nem vonatkozik a közbeszerzési törvény.

A szerződéseket a Fidesz-frakció részéről Kocsis Máté és Rozgonyi Eszter írta alá, de ismerős nevek szerepelnek a kivitelezőknél is: az állófogadást ugyanis a Csónakázótó Vendéglátóipari Kft. vállalta, ami két parlamenti szaloneseményt is lebonyolított tavaly a kormány megbízásából.

A cég társtulajdonosa egyébként a Valton-vezér Vajda Lajoshoz köthető CFTP Hungary Kft.

A másnapi rendezvényt a Rendezvényguru Kft. biztosította, ami ugyanígy többször szervezett már programot a Fidesz-frakciónak. A cégben társasági tag Varga Szilvia, aki több mint tíz éven át koordinálta a kormánypárt programjait.

A Rendezvényguru egyébként még 2017-ben 13 milliós megbízást kapott az ’56-os emlékév kapcsán a Magyarország vendégei elnevezésű programmal összefüggő feladatokra, majd ugyanebben az évben közel 11 milliós forintos bulit is szervezhettek a Fidesznek a Bálnában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik