A Dunaújváros Online csütörtöki cikke szerint az egykori kiváló bekk reggel megcsúszott a biciklijével a Duna-parti városban, lesett a kétkerekűről és életveszélyes sérülést szenvedett. Németh-Kész Mónika, a megyei rendőrfőkapitányság szóvivője a lapnak elárulta, hogy a dunaújvárosi hokicsapat egykori kiváló védője, csapatkapitánya, Vargyas László ült a biciklin.
„Az elsődleges adatok szerint reggel egy kerékpáros hajtott le a domboldalról a Szilárd Leó úton, ám eddig ismeretlen okból megcsúszott, elvesztette uralmát a kétkerekű felett, és elesett. A kerékpár ezt követően csapódott egy szemből szabályosan közlekedő Opel Astrának, ám a kerékpáros vizsgálataink szerint nem ütközött a gépjárművel. A kétkerekűt valóban egy volt jégkorongos kiválóság hajtotta – és sajnos rossz híreim vannak: súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba.”
A Gyergyóalfaluban született Vargyas anno Kercsó Árpád hívószavára mondott igent és lett az Acélbikák hokisa, mellyel három bajnoki címet is szerzett. A korábbi román válogatott hokis a Magyar Kupában is a csúcsra ért, 2008-ban akasztotta szögre a korcsolyát.