Nagyvilág

Trump: a szövetségesek többé nem húzhatnak hasznot az Egyesült Államok nyújtotta katonai védelemből

A szövetséges országok többé “nem húzhatnak hasznot” az Egyesült Államok által biztosított katonai védelemből – fogalmazott hétfői Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.

Az elnök két Twitter-bejegyzést tett közzé. Ezekben reagált a James Mattis védelmi miniszter távozását bíráló szenátorok megnyilvánulásaira, valamint visszautasította a feltételezést, miszerint nem becsüli nagyra a katonai szövetségeseket.

Annak a néhány szenátornak, aki szerint én nem kedvelem vagy nem becsülöm nagyra katonai szövetségeinket, azt mondom, nincs igazuk

– írta Donald Trump. “Mindazonáltal nem szeretem, hogy ezen országok közül sokan előnyt kovácsolnak az Egyesült Államokhoz fűződő barátságból mind katonai-védelmi, mind kereskedelmi téren”.

Egy következő mikroblog-bejegyzésben úgy folytatta:

lényegében világszerte mi támogatjuk sok nagyon is gazdag ország haderejét, miközben ezek az országok teljes mértékben hasznot húznak az Egyesült Államokból és a mi adófizetőinkből a kereskedelem terén. Mattis tábornok ezt nem látta problémának. Én igen, és ezt éppen most korrigáljuk.

Trump nem nevezte meg azokat a szenátorokat, akiknek Twitter-oldalán válaszolt.

A vasárnapi szokásos televíziós politikai vitaműsorokban több törvényhozó is bírálta az elnököt James Mattis védelmi miniszter lemondása és külpolitikai döntései – a szíriai csapatkivonás és az afganisztáni kivonulás megkezdése – miatt. Pat Toomey, pennsylvaniai republikánus szenátor például az NBC televízió Szemben a nemzettel című politikai magazinjában azt hangsúlyozta: az Egyesült Államok számára a legnagyobb előny éppen az, hogy “sokan akarnak a szövetségesei lenni”. A republikánus politikus szerint a szenátoroknak nagyobb szerepet kell kiharcolniuk maguknak az amerikai külpolitika alakításában”.

Kiemelt kép: Mandel Ngan / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik