Nagyvilág

Erdogan zsidózott, Netanjahu kiakadt

„Antiszemita zsarnoknak” nevezte Recep Tayyip Erdogan török államfőt egy vasárnapi gyűlésen Tel-Avivban Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, miután Erdogan egy előző napi rendezvényen Isztambulban úgy fogalmazott: “Ne rúgj bele az ellenségbe, akit a földre terítettél. Nem egy zsidó vagy te Izraelben”.

Az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint Erdogan egy ifjúsági rendezvényen mondta ezt.

Most már napi szinten ki vagyok téve az antiszemita zsarnok Erdogan trollkodásának

– mondta Netanjahu egy keresztény katonákkal vasárnap tartott találkozón Tel-Avivban. Erdogan megszállott Izraellel szemben – fogalmazott az izraeli kormányfő.

A török államfő azzal vádolta a nap folyamán Netanjahut, hogy állami terrort folytat.

Netanjahu, zsarnok vagy. Te vagy az állami terror vezetője

– mondta híveinek Isztambulban Erdogan, aki azzal vádolta Izraelt, hogy „ártatlan férfiak, nők és gyerekek tízezreit gyilkolja Palesztinában”. Netanjahu korábban a Twitteren reagált Erdogan szombaton elhangzott kijelentéseire, „Észak-Ciprus megszállójának” nevezve őt, akinek – mint az izraeli miniszterelnök fogalmazott – „hadserege nőket és gyerekeket mészárol le kurd falvakban, Törökországon belül és kívül”.

A Törökország és Izrael közötti kapcsolatokat számos ügy terheli, köztük az Izraelben idén júliusban elfogadott nemzetállam-törvény, amely a zsidó nép nemzeti otthonaként határozza meg Izraelt, és az arab nyelvnek hivatalos helyett különleges státust ad. Törökország rendíthetetlen bírálója Izrael palesztinokhoz viszonyuló politikájának, és régóta kampányol azért, hogy Izrael vessen véget a Gázai övezettel szemben bevezetett blokádnak.

A magyar miniszterelnök mindkét államfővel jó viszonyt ápol, Netanjahu nemrég a CNN-en méltatta Orbánt, Erdogan pedig kedves barátjának nevezte a magyar miniszterelnököt.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik