Kultúra

Kerényi az új Nemzeti Színházról: „Nem a buzikról fog szólni”

A miniszterelnöki megbízott szerint az Alföldi-mentes Nemzeti is sikeres lesz.

Kerényi Imre minősíthetetlen stílusban kritizálta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, illetve a Nemzeti Színházat – írja a színház.hu abban a cikkben, amelyet Vidnyánszky Attila (a Nemzeti Színház Alföldi Róbert leváltása utáni igazgatója) és Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott által folytatott nyilvános beszélgetésről írtak.

A Belvárosi Polgári Szalonban lezajlott diskurzuson Kerényi többek közt ezt mondta az Alföldi-féle Nemzetiről:

„A váltás előtt elmentem oda szorgalmasan. Megnéztem majdnem minden előadást. Elmondom, milyen. Nagyszerű. Csak semmi közünk hozzá. Nagyszerű, de komolyan. Virblis, egy ilyen trendi. Tudjátok, milyen? Legyőzi a kereskedelmi színházat is. És olyan formagazdag, mindig eszébe jut valami. Jól csinálja! Jól csinálja. Csak amit kínál, abból valami hiányzik. (…) Egyébként semmi baj, hogy kirúgták – illetve nem kirúgták, lejárt a szerződése.”

Majd a Vidnyánszky-féle leendő Nemzetiről is beszélt, emígy:

„…én a magam részéről nagyon bízom abban, hogy Vidnyánszky úr meg fogja tenni, amit megkövetel tőle a haza. Elég erő van hozzá, jó korban van, megvan hozzá a műveltsége, a felkészültsége, a kultúrája, és meg fogja csinálni a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről meg a barátságról meg a hűségről.”

Íme a videó az eseményről. Kerényi ominózus monológja 1:06-nál kezdődik:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik