Belföld

Beszakadt a jég két 13 éves gyerek alatt a biatorbágyi halastavon

Helyiek találtak rá 2018. december 19-én 16 óra körül Biatorbágyon egy 13 éves fiúra, aki teljesen átázott ruhában sétált az utcán. A fiú elmondta, hogy a biatorbágyi halastavak egyikén beszakadt alatta és barátja alatt a jég, de azt nem tudta, hogy barátja hol van. A fiút a helyi körzeti megbízotti irodába vitték, ahol a meleg pokróccal takarták be. Miközben a fiút a baleset pontos helyszínéről kérdezte, a körzeti megbízott azonnal a halastavak felé indult és polgárőrök bevonásával megkezdte a másik bajba került gyermek felkutatását. Pár percen belül a tavak közelébe érve, egy erdős útszakasz mellett megtalálták a másik 13 éves fiút is, akinek alsóruházata ázott át a jeges vízben.

A gyerekek sérülést nem szenvedtek, elmondták, hogy otthonukból szánkózni indultak, ezután mentek rá az egyik tó jegére, ami beszakadt alattuk. Az egyetlen mobiltelefon, ami náluk volt, le volt merülve, azon nem tudtak segítséget hívni. A baleset, majd a jeges vízből való menekülés során eltávolodtak egymástól és gyalogosan indultak el segítséget kérni. A gyerekeket a körzeti megbízott otthonukba vitte és szüleiknek átadta, egyúttal felhívta figyelmüket a jégen tartózkodás szabályaira, veszélyeire is.

(police.hu, kiemelt kép: police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik