Kultúra

Curtis állítja, előre szólt, hogy nem jelenik meg a jótékonysági eseményen

Szerdán írtuk meg, hogy bár 300 állami gondozásban, illetve fogyatékkal élő gyermek várta Curtist Kislétára, Nyírbátorba és Nyírbogátra december 16-án, a rapper végül nem jelent meg.

A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) elnöke, Késmárky András elmondta, a korábbi egyeztetések szerint együtt vittek volna karácsonyi ajándékokat a rapperrel.

„A titkárnőnk nagyjából egy hónappal ezelőtt személyesen Curtisszel beszélt, aki el is fogadta a felkérést, sőt az előtte lévő napokban azt üzente, hogy még izgul is, milyen lesz majd a program. Ráadásul olyan szerencsénk volt, hogy szombat este a rapper Debrecenben lépett fel, így együtt indultunk volna másnap, de idáig már sajnos nem jutottunk el, hiszen telefonon nem lehetett elérni, és azóta hiába küldtük el neki írásban is a kérdéseinket, nem kaptunk magyarázatot” – mondta Késmárky.

Curtis a Facebookon reagált az őt ért vádakra.

A rapper azt állítja, napokkal az esemény előtt jelezte a szervezők felé, hogy nem tud elmenni, szerinte csak le akarják őt járatni, amihez ráadásul gyerekeket használnak fel.

„Természetesen ezt nem fogom ennyiben hagyni és az ügyvédem megteszi a lépéseket a továbbiakban!
Minden lehet rám mondani de ,hogy én nem segítek a gyerekeknek azt nem” – zárja sorait.

Kiemelt kép: Nyikos Péter / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik