Kultúra

Ridley Scott horrorszériája folytatást kap

Januárban kezdődik az AMC-n nagy sikerrel futó, Terror című sorozat folytatásának a forgatása. A Dan Simmons azonos című horrorregényén alapuló történetet szerint 1845-ben két meglehetősen modern, profi és jól felszerelt hajó, a Terror és az Erebus indul el Angliából, azzal a céllal, hogy megtalálják az északnyugati átjárónak nevezett, akkor még egyáltalán nem bizonyított létezésű tengeri útvonalat a Jeges-tengeren, amelyen Kanada északi partjaitól átjuthatnak Ázsiába. A hajókat soha többé nem látják viszont, ahogy a rajtuk tartózkodó legénységet sem.

A sorozat Josef Kubota Wladyka által rendezett második évada, melynek most is Ridley Scott lesz a producere, viszont nem Budapesten, hanem Vancouverben forog majd, a II. világháború idején játszódik egy japán-amerikai közösségben, melynek tagjait rejtélyes gyilkosságok tizedelik.

A folytatásban szerepel majd George Takei (Star Trek), Alexander Woo (True Blood – Inni és élni hagyni) és Max Borenstein (Kong: Koponya-sziget, Godzilla).

A The Terror második évada 2019-ben érkezik az AMC-re.

(Indiewire)

Mert meghalni visz az álomhajó
Az AMC csinált egy para horrorszériát, ráadásul itt nálunk, amelyben azon nem kell aggódni, hogy meghalnak-e hőseink, csak a halál mikéntje kérdés. Mit tud a Terror? Spoiler nélkül elmondjuk.

Kiemelt kép: The Terror

Ajánlott videó

Olvasói sztorik