Belföld

Kaposváron több százan tüntettek a kormány ellen

A vasas szakszervezet képviselője nem tudott felszólalni, mert hirtelen műszakra osztották be.

Mintegy 250-en gyűltek össze a kaposvári Petőfi téren kedden, a Momentum, a Polgári Szabadság Platform, a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP közös rendezvényére. A fáklyás felvonulás végén a beszédeket nagyjából háromszázan hallgatták az Európa-parkban – írja a Népszava, megjegyezve, hogy a városban korábban legfeljebb százfős megmozdulások voltak, leszámítva a március végi diákmegmozdulást.

A beszámoló szerint feleslegesen rendeltek biztonsági őrt a Fidesz központi médiaalapítványába tagozódott megyei lap szerkesztőségébe, a megmozdulás békés volt. A budapesti demonstrációkról ismert rigmusok, köztük a „Mocskos Fidesz” itt is elhangoztak.

A PSZP-s Kerepesi Tibor beszélt elsőként, aki az ellenzéki pártokat a kéz ujjaihoz hasonlította: alapból mindegyik más irányba mutat, de ha összezáródnak, egységes ököl lesz belőle. A rendezvénynek két szakszervezetis felszólalója is lett volna, de a vasasok képviselőjét hirtelen műszakra osztották be a tüntetés idejére. A közszféra dolgozóinak képviseletében Utasi Tamás nemzeti munkaügyi kerekasztalt követelt, és azt kérte a politikailag közönyösektől, hogy aktivizálják magukat.

Kaposvár fideszes képviselője, Gelencsér Attila nevének említésekor fújolt a közönség. A Momentum helyi aktivistája, Bereczki Dávid azt mondta: véget ért az idő, amikor kérnek a kormánytól, mostantól követelnek. Az utolsóként szót kapó Momentum-szóvivő pedig komoly jelzésnek nevezte, hogy ennyien elmentek a kaposvári megmozdulásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik