Sport

Erős Pisták voltunk a kazahok ellen

Szélig Viktor (szélig viktor)
Szélig Viktor (szélig viktor)

Mi köze az Erős Pistának a koreai recepthez? – egyebek mellett ez is kiderül a kazahverő magyar válogatott meccs utáni nyilatkozataiból.

A felejthetetlen kazahok elleni magyar diadal után nem volt nehéz szóra bírni hokisainkat. A Rich Chernomaz szövetségi kapitány által kiemelt Magosi Bálint és Szuper Levente, valamint a győztes gólt ütő Tokaji Viktor értékelte a meccset a Sport24-nek.

„A hétfői pofon után remek csapatjátékkal, egymásért küzdve tudtuk felőrölni az ellenfelet – mondta Tokaji Viktor. – Apró centikért harcoltunk, ezek kellettek a szerdai győzelemhez.”

A góljára így emlékezett vissza: „Nagy touchdown volt, nem emlékeszem, hogy kiszakadt volna a háló. De a gólvonalon túlment és az volt a lényeg. Ahogy mondtam, ez a centik meccse volt.”

Fotó: MTI

„Azt, hogy mennyire volt fontos gól, a többi meccs tükrében lehet majd megállapítani. Egy lépést tettünk előre” – fogalmazott a nagyszerű hangulatban nyilatkozó védő.

Tokaji a világbajnokságot egy maratonhoz hasonlította, ahol második körben Dél-Korea ellen nem jött ki a lépés, de a kazahok ellen vissza tudtak jönni, így továbbra is élnek a remények. „Ez a csapat most is és már számtalanszor bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. Ilyen fantasztikus közönség előtt élmény játszani. Ez az, amit nem lehet pénzben mérni” – fogalmazott.

„Ahogy Glen Williamson mondta, Erős Pisták voltunk, ez kellett a mai meccshez” – adta meg a gasztronómiai végszót, miután egy hosszabb körmondatba már belebonyolódott a tokaji borvidékről és a sárga muskotályról. (Ha már ételekről van szó, érdemes megnézni az Új-Zélandon történelmi hokisikert kiharcoló lányok vicces videóját, amivel a budapesti tornához alapozták meg a hangulatot.)

„Egyszerűen muszáj volt nyerni, tudtuk nagyon jól, hogy meg kell vernünk az egyik nagykutyát” – mondta az öltözőből sántikálva kijövő Magosi Bálint, akinek mentéseiről, és a lövésekbe állásairól külön megemlékezett a meccset értékelő szövetségi kapitány.

„Emberhátrányos védekező játékos vagyok, ez a dolgom” – magyarázta, hozzátéve, hogy önfeláldozás kell a csapat sikeréhez, és a szoros 2-1 mutatja, hogy betartották az edzői utasításokat. Ehhez kellett még Szuper Levente is, aki fantasztikusan, önkívületben védett. És egy kis szerencse is. No meg a koreai recept.

„Az edző kérte, hogy próbáljuk az elején gyorsan meglepni őket, bombázzuk őket. Kicsit azt éreztük, hogy ők álltak ki úgy ellenünk, mint mi Dél-Korea ellen, hogy ennek simán kell mennie, és a kisujjukból kirázzák” – értékelt Magó.

„Amikor kellett, ott voltak, elsöpörték a kipattanókat” – dicsérte társait a parádésan védő Szuper Levente.

„Azt beszéltük a meccs elején és a szünetekben, hogy el kell őket kényelmetleníteni. Nem szabad hagynunk, hogy bekerüljenek abba a komfortzónába, amibe nagyon sok csapat ellen, mert akkor vége. Meg kell őket zavarni. Ütközéssel, gyors cserékkel, friss emberekkel, menni kell ellenük” – árulta el az edzői utasításokat a kapus.

Ő is kitért a hétfői meccsel való fordított hasonlóságra: „Azt éreztem, hogy a harmadik harmad tizedik percénél valami megtört náluk. Hiába jöttek, már meddő volt a fölényük. Elkezdtek egyénieskedni. Ugyanazt csinálták, amit mi Korea ellen” – vélekedett a meccs játékosának választott hokis.

Ahogy Toki és Magó is, Szuper sem hagyta szó nélkül a Chernomaz által szimplán a világ legjobb szurkolótáborának nevezett drukkereket. „Ott volt velünk kilencezer ember, akik előtt megint le a kalappal, nélkülük nem ment volna.”

A csütörtöki szünnap után egy újabb komoly csata vár a mieinkre, ezzel ők is tisztában vannak. „Ahogy egy fájó vereség után se menjünk le a pokolba, most se menjünk fel a mennyországba. Meg kell tanulnunk profinak lenni, a talajon maradni, küzdeni és menni előre, és kihozni magunkból a maximumot” – adta ki a torna maraton hátralévő napjaira a jelszót Szuper, aki egy pakolással a térdén adott interjút, ugyanis a harmadik harmadban egy kapáslövés találta el oldalról a térdét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik