A kiskorú nőnek a nagymamája volt a gyámja, ezért a gyermeke utáni családi pótlék és egyéb, az állam által folyósított járandóság felvételére is ő volt jogosult. Valamennyien Mezőcsáton ugyanazon ingatlanban éltek együtt.
Az unoka a családi pótlék átadását követelte a nagymamától, akit élettársa azzal fenyegetett, ha nem adja oda a pénzt, „kutyavilág lesz.” Egy este a nő nagyanyját újból a pénz átadására szólította fel, mondván, az nekik jár a gyermekük miatt.
Veszekedés közben megragadta a nagyanyja táskáját, teljes erőből próbálta lerángatni a válláról, mivel azt hitte, abban lehet a pénz. Élettársa végig biztatta, majd felváltva kiabáltak egymásnak, hogy „húzzad lefelé, törd el a kezét is, ha nem adja!”
A nagymama megkérte őket, menjenek ki a ház előtti útszakaszra, ahol folytatták a kiabálást. A nő a nyílt utcán 13 ezer forintot átadott számukra, de azt kevesellték, ezért az élettárs még erősen megragadta a kezét.
A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt a 16 éves nő ellen önbíráskodás miatt. A korábban őrizetben, majd szabadlábon lévő fiatalkorú vádlott ellen, az új büntetőeljárási törvény szerint, tárgyalás mellőzésével közérdekű munka büntetését indítványozta, az élettársa elleni büntetőeljárást elkülönítették.