Tudomány

Megint bebizonyították, hogy később kéne kezdődnie az iskolának

Egy amerikai kutatás szerint nagyjából fél órával alszanak többet a középiskolás diákok hétköznaponként, ha egy órával később kezdődik a tanítás.

A Washingtoni Egyetem és a Salk Biológiai Tanulmányok Intézete munkatársai középiskolásokkal kísérleteztek. Egy seattle-i iskolakerület két iskolájában 2016 őszén vezették be a későbbi tanításkezdést – írja az MTI. Az érintett intézményekben 7:50 helyett közel egy órával később, 8:45-kor kezdődött a tanítás.

A szülők vegyesen fogadták a változást, a diákok azonban nem meglepő módon alvásra használták a plusz időt.

A vizsgált középiskolában a tinédzserek a tanítási napok éjszakáin átlagosan 34 perccel többet aludtak

Míg korábban átlagosan 6 óra 50 perc volt az alvással töltött idő, ez 7 óra 24 percre emelkedett. A friss eredmények alapján a kutatásban részt vevő kamaszok tanulmányi eredménye is javult.

Horacio de la Iglesia, a Washingtoni Egyetem biológusa szerint a tanulók alvási ideje jelentősen nőtt, a későbbi iskolakezdés pedig jobban megfelelt a serdülők természetes ébredési idejének. A szakértő hozzátette, a tanítás ugyan később kezdődött, ez viszont nem ösztönözte arra a diákokat, hogy később is feküdjenek le.

A pubertáskor meghosszabbítja az alvási és ébrenléti fázist, azaz a cirkadián ciklust, és csökkenti a reggeli fényre való érzékenységet. Ezért a kamaszok a felnőttekhez és a gyerekekhez képest később alszanak el éjszaka, illetve később ébrednek fel reggelente.

Arra kérni egy kamaszt, hogy keljen fel és legyen éber reggel 7.30-kor, az olyan, mintha egy felnőttől azt kérnénk, hogy legyen aktív és éber hajnali 5.30-kor”

– mondta de la Iglesia.

Azt, hogy a kamaszok mikor alszanak el, a biológia határozza meg, azt viszont, hogy mikor ébrednek fel, általában a társadalmi elvárások szabják meg. Ez súlyos hatással van az egészségükre és a közérzetükre.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik