Tudomány

Tíz perc alatt képes kimutatni a rákot egy új módszer

Ausztrál kutatók olyan vértesztet dolgoztak ki, amely 10 perc alatt képes kimutatni a rákot. A kutatók szerint eljárásuk 90 százalékos pontossággal képes észlelni a fejlődő daganatot, széles körű alkalmazása előtt azonban további vizsgálatokra lesz szükség.

Az új módszer meglehetősen olcsó és egyszerű: színváltó folyadék segítségével deríti ki, hogy vannak-e rosszindulatú sejtek a szervezetben – írja az MTI. A kutatók szerint az eredmény már tíz percen belül látható.

Ez egy olcsó és hordozható műszer, mely diagnosztikai eszközként lesz használható, akár mobiltelefonnal is”

– nyilatkozta Matt Trau, a Queenslandi Egyetem kutatója.

A csapat azért tudta létrehozni a tesztet, mert felfedezték, hogy a rákos és az egészséges DNS eltérő módon kötődik fémes felületekhez. Így kifejlesztettek egy olyan eljárást, amely még az egészen apró DNS-nyomokban is képes különbséget tenni a normál és a daganatos DNS között.

A mintát olyan vízhez adják, amely aranyrészecskéket tartalmaz. A rákos sejtekből származó DNS hozzátapad a nanorészecskékhez, a folyadék színe pedig rózsaszín marad. Az egészséges sejtekből származó DNS viszont más módon kapcsolódik a részecskékhez, emiatt a tesztvíz elkékül.

A tudósok 200 rákos emberi mintán próbálták ki a módszert, az eljárás pedig 90 százalékban megbízható volt. Egyelőre csak mell-, prosztata- , bél- és nyirokcsomórákra tesztelték, de a kutatók bíznak benne, hogy az eredmények más típusú daganatokkal is megismételhetőek.

Biztosan még nem tudjuk, hogy ez a rákdiagnosztika szent grálja-e, de nagyon érdekesnek tűnik, hiszen egy hihetetlenül egyszerű, univerzális rákmarker, elérhető és olcsó technológia, amely nem igényel bonyolult, laborokhoz kötött műszereket, mint a DNS-szekvenálás”

– mondta Trau.

Mielőtt az új tesztet széles körben alkalmazni kezdenék, további vizsgálatokra lesz szükség.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik