Foci

Itt az újabb kegyetlen gyomros az olasz focinak: kiesett a Milan az EL-ből

Nem volt jó hete az olasz futballnak, a BL-ben Juventus, igaz, már továbbjutóként kikapott a svájci Young Boystól, az Inter nem tudta megverni a PSV-t, és ezzel nem jutott a nyolcaddöntőbe, ahogyan a Napoli sem, amely a Liverpooltól kapott ki 1-0-ra.

Az Inter és a Napoli csoportharmadikként átkerült az EL legjobb 32 csapata közé. A Milan viszont nem volt képes bejutni az egyenes kieséses szakaszba, pedig nem lehet mondani, hogy halálcsoportba került volna,

hiszen a spanyol Betis, a görög Olimpiakosz, valamint a Vidi által a BL-selejtezőben kiejtett luxemburgi Dudelange sem tartozik a nemzetközi élmezőnyhöz.

A Milan úgy vághatott neki az utolsó fordulóban az Olimpiakosz elleni meccsnek, hogy akár egy egygólos vereség is belefért volna. Az első félidőre még lehet mondani, hogy a tervek szerint alakult, hiszen 0-0-val fordultak a csapatok, a 69. percben viszont már égett a ház, mert 2-0-ra vezettek a görögök.

Ez volt az első görög gól:


Ez pedig a nem kicsit szerencsés második:

A második gólnál Cristian Zapata testén pattant meg a labda, de a kolumbiai védő gyorsan javított, egy szöglet után valahogy besodorta a labdát, így ismét a Milan állt jobban.

De jött egy erősen véleményes büntető, amit Konsztantinosz Fortunisz gólra váltott, és a végén hiába nyomott a Milan, maradt a 3-1, így jobb gólkülönbségével az Olimpiakosz jutott tovább.

Óriási égés az olasz focinak, de főleg az utóbbi években a régi önmagára nyomokban sem emlékeztető Milannak.

Nem járt jól a két magyart, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig sem. Gulácsit nem nevezték a Rosenborg elleni meccsre, Orbán viszont pályán volt, de ő sem tudott segíteni, a norvégok a 86. percben szerezték a Lipcse kiesését jelentő gólt, és ezzel együtt első pontjukat.

Szintén elvérzett Kleinheisler László csapata, az Asztana, amely 2-0-ra kikapott a Rennes ellen. A magyar középpályás 86 percet töltött a pályán. Ugyanebben a csoportban volt Kádár Tamás klubja, a Dinamo Kijev is, amely a cseh Jablonec elleni hazai vereség ellenére az első helyen lépett tovább. Kádár végigjátszotta az utolsó csoportmeccset.

A csoportkört két csapat hozta le hibátlan mérleggel, az osztrák Salzburg, valamint a német Frankfurt.

Eredmények, EL, 6. forduló:

A csoport:
Ludogorec (bolgár) – Zürich (svájci) 1-1 (1-1)
AEK Larnaca (ciprusi) – Bayer Leverkusen (német) 1-5 (1-2)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Bayer Leverkusen 13 pont, 2. (és továbbjutott) Zürich 10, 3. Larnaca 5, 4. Ludogorec 4

 

B csoport:
Celtic Glasgow (skót) – Salzburg (osztrák) 1-2 (0-0)
Leipzig (német) – Rosenborg (norvég) 1-1 (0-0)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Salzburg 18 pont, 2. (és továbbjutott) Celtic Glasgow 9, 3. Leipzig 7, 4. Rosenborg 1

 

C csoport:
Slávia Praha (cseh) – Zenit (orosz) 2-0 (2-0)
FC Köbenhavn (dán) – Girondins Bordeaux (francia) 0-1 (0-0)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Zenit 11 pont, 2. (és továbbjutott) Slávia Praha 10, 3. Girondins Bordeaux 7, 4. FC Köbenhavn 5

 

D csoport:
Dinamo Zagreb (horvát) – RSC Anderlecht (belga) 0-0
Spartak Trnava (szlovák) – Fenerbahce (török) 1-0 (1-0)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Dinamo Zagreb 14 pont, 2. (és továbbjutott) Fenerbahce 8, 3. Spartak Trnava 7, 4. RSC Anderlecht 3

 

E csoport:
Arsenal (angol) – Qarabag (azeri) 1-0 (1-0)
Sporting Lisboa (portugál) – Vorszkla (ukrán) 3-0 (3-0)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Arsenal 16 pont, 2. (és továbbjutott) Sporting Lisboa 13, Vorszkla 3 (4-13), 4. Qarabag 3 (2-13)

 

F csoport:
Olimpiakosz Pireusz (görög) – AC Milan (olasz) 3-1 (0-0)
Dudelange (luxemburgi) – Real Betis (spanyol) 0-0

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Real Betis 12 pont, 2. (és továbbjutott) Olimpiakosz 10 (11-6), 3. AC Milan 10 (12-9), 4. Dudelange 1

 

G csoport:
Rapid Wien (osztrák) – Glasgow Rangers (skót) 1-0 (0-0)
Villarreal (spanyol) – Szpartak Moszkva (orosz) 2-0 (1-0)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Villarreal 10 pont, 2. (és továbbjutott) Rapid Wien 10, 3. Glasgow Rangers 6, 4. Szpartak Moszkva 5

 

H csoport:
Lazio (olasz) – Eintracht Frankfurt (német) 1-2 (0-0)
Olympique Marseille (francia) – Apollon (ciprusi) 1-3 (1-2)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Eintracht Frankfurt 18 pont, 2. (és továbbjutott) Lazio 9, 3. Apollon 7, 4. Olympique Marseille 1

I csoport:
Genk (belga) – Sarpsborg (norvég) 4-0 (2-0)
Besiktas (török) – Malmö (svéd) 0-1 (0-0)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Genk 11 pont, 2. (és továbbjutott) Malmö 9, 3. Besiktas 7, 4. Sarpsborg 5

 

J csoport:
Akhisar (török) – Standard Liege (belga) 0-0
Sevilla (spanyol) – Krasznodar (orosz) 3-0 (2-0)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Sevilla 12 pont, 2. (és továbbjutott) Krasznodar 12, 3. Standard Liege 10, 4. Akhisar 1

 

K csoport:
Dinamo Kijev (ukrán) – Jablonec (cseh) 0-1 (0-1)
Rennes (francia) – Asztana (kazah) 2-0 (0-0)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Dinamo Kijev 11 pont, 2. (és továbbjutott) Rennes 9, 3. Asztana 8, 4. Jablonec 5

 

L csoport:
PAOK (görög) – BATE Boriszov (fehérorosz) 1-3 (0-3)
Vidi FC – Chelsea (angol) 2-2 (1-1)

 

A csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Chelsea 16 pont, 2. (és továbbjutott) BATE Boriszov 9, 3. Vidi FC 7, 4. PAOK 3
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik