Sport

Az oroszok nyerték a szuperrangadót

Kanada válogatottja hiába vezetett, végül nem jutott az elődöntőbe a szlovákiai jégkorong-világbajnokságon.

A negyeddöntők közül a legnagyobb várakozással a Kanada-Oroszország rangadót elé néztek a jégkorong szerelmesei, annak ellenére is, hogy az oroszok eddig nem brillíroztak, középdöntős csoportjukban csak negyedikek lettek (a másik ágon Kanada az élen végzett).

A juharlevelesek domináltak a mérkőzés elején, ellenfelük eleinte lövéshez sem jutott. A kezdeti fölény azonban nem érett góllá, az oroszok pedig kezdtek magukra találni, és az első harmad hajrájában könnyedén vezetéshez is juthattak volna, de maradt a döntetlen.

A nagy iramú találkozó második játékrészében már gól is esett, Jason Spezza lépett ki egy indítással, majd megszerezte a vezetést a tengerentúli alakulatnak. Az oroszok erősen próbálkoztak az egyenlítéssel, de ekkor még nem sikerült túljárniuk Jonathan Bernier eszén.

Feszült volt a hangulat a jégen, amire egy lapáttal az is rátett, hogy a harmadik harmad elején egy szabályosnak tűnő orosz gólt nem adtak meg a bírók. A harmad felénél azonban már valóban sikerült az egyenlítés: Alekszej Kajgorodov emberhátrányban mutatott be egy látványos szólót, majd a kanadai kapuba küldte a pakkot.

Nem sokkal később a vezetést is megszerezte az európai alakulat, Ilja Kovalcsuk lőtt el egy kapu mögül visszatett korongot, a kanadai kapus lába között pedig a gólvonal mögé csúszott a pakk. Kanada próbálkozott az egyenlítéssel, ám ez végül nem jött össze, így Oroszország lesz Finnország ellenfele az elődöntőben. A másik ágon a csehek a svédekkel találkoznak.

Eredmény – Jégkorong vb, negyeddöntő (Pozsony)
Oroszország-Kanada 2-1 (0-0, 0-1, 2-0)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik